Vélemény: egy bátor szociális munkás az Iványi-ügyről

Csakhogy ezek az intézmények több kormányzati ciklus óta működnek, miközben a lakókörnyezet és az ellátottak tapasztalatai sok tekintetben változatlanok.

– írta Meleg Sándor szociális munkás 2023-ban. És talán éppen ez a lényeg.

Ezért is darázsfészek a jelenlegi modell megkérdőjelezése. Rengeteg érdek, erős civil- és sajtókapcsolatok, valamint egy olyan rendszer alakult ki körülötte, amelynek a kritikája sokakat sért. Ilyenkor könnyen beindul a cancelkultúra és a karaktergyilkosság: aki megkérdőjelezi a működést, arra rásütik, hogy embertelen vagy egyenesen azt, hogy nem ember.

Pedig éppen az emberség miatt kellene beszélni róla. Mert az sem emberség, ha félrenézünk, és tétlenül elfogadjuk azt, ami most van. Ez a helyzet ugyanis nem jó sem a józsefvárosi lakóknak, sem azoknak, akiknek az ellátására ez a rendszer hivatott. A közbiztonság nem elvont politikai kérdés, hanem mindennapi életminőség. Nők, gyermekek, idősek és családok számára is alapvető, hogy félelem nélkül használhassák az utcákat, tereket, parkokat és a közösségi közlekedést. A zaklatás, a fenyegető viselkedés, az agresszió vagy mások kiszolgáltatottságának kihasználása nem válhat egy nagyvárosi környezet természetes velejárójává, amelyhez egyszerűen hozzá kell szokni. Mi ezt másképpen látjuk. A szociális érzékenység nem jelentheti azt, hogy hallgatnunk kell a közbiztonságról, a zaklatásról, az agresszióról vagy közös tereink állapotáról. Ugyanígy a rend iránti igény sem jelent érzéketlenséget azokkal szemben, akik segítségre szorulnak.

„Itt az ideje, hogy megint népszerűtlen legyek”

Szeptember 7-én jogerőssé vált a Fővárosi Törvényszék döntése: Iványi Gábor egyháza, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) ismét bejegyzett egyház. A hírt az ellenzéki politikusok nagy része – köztük Józsefváros polgármestere, Pikó András is – örömmel fogadta. Nem mindenki osztja azonban a lelkesedést, és a kritika ezúttal nem a jobboldalról érkezik.

Meleg Sándor szociális munkás, a Szociális Munkások Magyarországi Egyesületének elnöke saját oldalán, a SzocOkos (tamogatoweb.hu) blogon Szubjektív: Iványi ügy 2.0 címmel írt véleménycikket. Az írást így kezdi: „Itt az ideje, hogy megint népszerűtlen legyek…” A „megint” utalás: 2023 októberében, a MET és az Oltalom Karitatív Egyesület pénzügyi válságának csúcsán már megírta Szubjektív: őszintén az Iványi-ügyről című hosszú elemzését. A két írást együtt szemlézzük.

Ki dönti el, mi az egyház?

Meleg Sándor szerint a probléma kiindulópontja a 2010-es egyháztörvény, mert azzal „az állam kreált magának egy jogot, hogy eldöntse, kit tekint egyháznak és kit nem”. Ennek szerinte hatalomtechnikai oka volt – az egyházi státuszhoz meg kellett egyezni a kormányzattal –, és pénzügyi is: sorra alakultak gyanús formációk, amelyek az egyházaknak járó előnyöket, például az adómentességeket akarták kihasználni.

A kiválasztott körön belül aztán létrejött egy még szűkebb: az „elit egyházak”, amelyekkel az állam külön megállapodásokban még szorosabbra fonta az együttműködést. Ez a szerző olvasatában politikai lojalitásért cserébe pozíciókat és többletforrásokat jelentett.

Meleg emlékeztet: a MET és az Oltalom fő profilja addigra már a szociális és oktatási szolgáltatások nyújtása lett – ugyanúgy, ahogy a nagy történelmi egyházaknak is volt egy ilyen „üzleti modellje”.

Pénz, pénz, pénz

A cikk központi állítása, hogy az egész történet a pénz körül forog. Mivel a közszolgáltatások mindig is alulfinanszírozottak voltak, minden fenntartónak pótlólagos forrásra van szüksége. Az önkormányzatoknak vannak saját bevételeik (amelyeket a szolidaritási hozzájárulás erősen megnyirbált), a civileknek szinte semmijük, az egyházak viszont az 1997-es vatikáni megállapodás kiterjesztéseivel elérték, hogy az állam nagyjából 70 százalék többletforrást biztosítson nekik.

A 2023-as írásában Meleg Sándor arra is rámutatott, hogy ezt a kiegészítő támogatást már akkor sem kapta meg automatikusan minden egyházi fenntartó, ehhez egyházanként külön megállapodás kellett. Hozzátette: az egyházi intézményrendszer „pozícióba hozását” nem a NER indította el 2010-ben, hanem „a magukat baloldalinak valló politikai pártok”.

A szerző szerint Iványi Gábornak igaza van abban, hogy ez az elosztási rendszer igazságtalan, csakhogy nem a megszüntetését követeli:

„Amikor a szolidaritásról beszélünk, akkor azért nem egészen arra gondolok, hogy álljunk ki egy igazságtalan rendszerből kiesett szervezet mellett, hogy ugyan legyen már ő is ismét a kedvezményezett elit tagja” – írja.

Átláthatóság és tartozások

Meleg Sándor szerint „az egyházak a legkevésbé transzparens szervezetek”: ők az egyetlen fenntartók, akiknek nem kötelező éves nyilvános pénzügyi beszámolót közzétenniük. Ezért a mai napig nem tudható pontosan, mi történt a MET pénzügyeiben. „Beszélgessünk a transzparenciáról, majd menjünk tüntetni valaki mellett, akinek a pénzügyei teljesen átláthatatlanok” – teszi hozzá ironikusan.

A 2023-as elemzés konkrétabb volt. A nyilvánosságra került adatok szerint a MET–Oltalom szervezeteknél legalább 2015 és 2019 között „kb. 1,5–3 milliárd forintos értékben” levonták a dolgozók adóit és járulékait, de azokat nem fizették be a NAV-nak. Emellett közműtartozások is felhalmozódtak. „Ha ez itt nem egy egyházi köntösbe bújtatott humán szolgáltatás lenne, akkor itt már régen csődeljárás futna” – írta akkor. Úgy vélte, a hatályos jogszabályok alapján az állam pénzügyi értelemben nem tartozik Iványi Gábornak, a szervezetek teljes szanálásához pedig „valódi isteni csoda kellene”.

A mostani cikkben ugyanakkor a NAV-ot is bírálja: szerinte máig megmagyarázatlan, hogyan halmozhatott fel egy szervezet háborítatlanul milliárdos adóhátralékot anélkül, hogy az adóhatóságnak feltűnt volna. „Próbáljatok már meg valami adózási kötelezettséget nem betartani civilként, majd rájöttök.”

Szelfik mindkét oldalon

A szerző a kormányt és az ellenzéket egyaránt kritizálja. A NER szerinte az anyagi és hatalmi függésbe hozott egyházakra politikai bázist épített. Ez annyira sikerült, hogy a többi egyház „egy halk nyüsszenésre” sem vállalkozott üldözött sorstársa mellett.

Az óellenzékről sem fest hízelgőbb képet. Iványi szerinte „jól felépített ellenzéki politikai termékké” vált: ha őt üldözi a NER, minden ellenzéki politikus erkölcsi kötelességének érezte, hogy kérdés nélkül mellé álljon. „Ők most aztán vadul tolják az Iványis szelfiket a Facebook minden szegletében. Azért egy tiszta pillanatban gondolkodjon el mindenki azon, hogy ez ugyanaz a jelenség, mint amikor a NER-politikusok és a bevett egyházak vezetői fotózkodtak az elmúlt években. Csak ez most a másik oldal.”

Már 2023-ban is hasonlóan fogalmazott. Akkor azt írta, Iványi Gábor „tudatosan kommunikálja” a próféta-mártír narratívát, és a polarizált keretezést nem a kormányzat, hanem Iványi és a köré csoportosuló politikai szereplők indították el. Ennek következménye, hogy az ügy „már végképp nem a kliensek vagy épp a dolgozók érdekeiről és azok védelméről szól”.

„De hát segít a rászorulókon…”

A leggyakoribb ellenérvre is válaszol: a közszolgáltatások működtetése Magyarország jogrendje szerint az állam feladata. Az egyházak hitéleti szervezetek, és ha közszolgáltatást nyújtanak, azt a szektorsemlegesség elve szerint minden más szereplővel azonos jogi és pénzügyi keretek között kellene tenniük.

A MET és az Oltalom szolgáltatásai a szerző szerint az egyházi státusz elvesztése után is ugyanazt a finanszírozást kapták, mint bárki más. „Hogy ez nem elég? Hát, üdv a klubban barátaim! Ez a problémája sok száz nem egyházi státuszú civil szervezetnek az országban.”

A Tisza sem változtat

Meleg Sándor szerint racionális rendszerben a kormány közös nevezőre hozná a fenntartókat, megszüntetné az „egyenlők és még egyenlőbbek” helyzetét, és így mindenki – a MET is – megkapná a működéséhez szükséges forrásokat, státusztól függetlenül. „De én iszonyatosan naiv tudok lenni, hogy ilyenekről fantáziálok.”

A valóságban szerinte a lényeget illetően nem történt változás. A Tisza indulásakor még hallatszottak az egyházi privilégiumok elleni hangok, de ezek a párt hivatalos programjából eltűntek. A párt kötelezettséget vállalt arra, hogy „tiszteletben tartjuk és magunkra nézve kötelezőnek ismerjük el a Vatikáni Szerződést, illetve a más felekezetekkel kötött hatályos megállapodásokat, egyezményeket”. A szerző úgy látja, a kormány az egyházakkal továbbra is külön egyeztet, ők „továbbra is állam az államban”.

„Majd lehet örvendezni, újabb tag fog csatlakozni az elit klubhoz… A lényeg pedig nem változik. És akkor most repülhetnek a paradicsomok!” – zárja írását.

Forrás: SzocOkos – Szubjektív: Iványi ügy 2.0 · SzocOkos – Szubjektív: őszintén az Iványi-ügyről · Népszava · Hírklikk · Telex