Krízisbusz, hajléktalanügy, darázsfészek: folytatódik a Bódis elleni, összehangoltnak tűnő kampány

Az általunk ismert dolgozóknak nem a krízisbusszal van gondjuk, hanem azzal, hogy munkavállalóként sem az állam, sem az intézmények nem becsülik meg őket. Konkrétan a béremelést várták, és ez most részben teljesül. Magyar Péter két lépcsőt ígért, novemberben és januárban, összesen 20–25 százalékot, de ebbe a jövő évi minimálbér-emelés és az adójóváírás is beleszámít. Október 20-án a kormány átlagosan 17,8 százalékos emelést jelentett be 2027-re. A kampányban még azonnali 25 százalék szerepelt.

A busz, amely három hétig ment

Október elején Bódis Kriszta, a nemzeti társadalompolitikai stratégiáért felelős kormánybiztos a Facebookon jelentette be, hogy mobil krízisbuszok indulnak Budapesten. A fedélzeten szociális munkás, egészségügyi személyzet és rendőr dolgozott. A cél Bódis szavaival az volt, hogy „a közterületen ne maradjon ellátatlan ember”. A programot a Szociális és Családügyi Minisztérium működtette, a Népligetben indult, és Bódis szerint már az első két műszakban több embert sikerült biztonságos helyre és ellátásba juttatni.

A pilot nem érte meg a hónap végét. Október 21-én a Józsefváros Újság már arról írt, hogy a buszt átmenetileg leállították, és a kormánybiztos a szakmával közösen tervezi újra. A kerületi önkormányzat lapja már a címben a kudarcot emelte ki („Épp elindult Bódis Kriszta krízisbusza, már le is állt”), a felvezetésben azt írta, hogy Bódis „darázsfészekbe nyúlt”, a leállításról pedig így fogalmazott: „Mindenki szerint jobb is így.” A cikk Kemény András legélesebb mondatával indult, a támogató szakmai hangok csak a második oldalon kaptak helyet. Sárosi Péter a lapnak a kapkodást is szóvá tette: szerinte a negatív sajtóvisszhangot el lehetett volna kerülni, ha nem sietik el a program indítását. „Tény, hogy nagy a nyomás, gyorsan, látványosan kell cselekedni, és ilyenkor a szakmai szempontok sokszor háttérbe szorulnak.” Egy nappal később, október 22-én jelent meg a Mérce hosszú cikke, amely a program ellen a szociális szakma egységes felháborodására hivatkozott. Címét egy szociális munkás mondatából vette: „Megjelenik valaki gumibottal, és öt perc alatt teszi tönkre évek munkáját.” A lap saját információként közölte, hogy a kormány a visszajelzések hatására felfüggesztette a programot, és erről írásban kérdezte a kormánybiztost – miközben a válasz egy nappal korábban már nyomtatásban volt.

Előzmény: Józsefvárosból máshogy látszott

A Nyolcadik.hu már október 8-án kiállt a népligeti akció mellett, amikor az országos lapok még csak a videón gúnyolódtak. Az írás szerint a kormánybiztos azt tette, amit rég tenni kellett volna, és címében így foglalta össze: a tétlenség nem szociális érzékenység. Egy egyéni körzetben megválasztott képviselőnek nem a szerkesztőségeknek kell megfelelnie, hanem a választóinak – és Józsefvárosban a szociálisan érzékeny, de rendpárti politika érthető igény.

Többen azt is a szemére vetették, hogy nem egy légkondicionált tárgyalóteremben, pogácsa és ásványvíz mellett hallgatta meg a szakma képviselőit, hanem kiment a terepre. A nagyvállalatok világában ez bevett vezetői gyakorlat. Kapitány István, a Shell korábbi globális alelnöke, aki 44 ezernél több benzinkútért és félmillió emberért felelt, a G7 portréja szerint minden negyedévben beállt egy műszakra egy benzinkútra, és ezt a munkatársaitól is megkövetelte. Senki nem nevezte ezt imázsépítésnek: abból tudta, mi történik a pult mögött, hogy ő maga is ott állt. Kapitány ma Bódis kormánytársa.

A cikk Bódis Magyar Hangnak adott interjújára is hivatkozott, amelyben a kormánybiztos kifejtette: a közbiztonságot és a szociális esetkezelést együtt kell kezelni, egyik sincs a másik előtt. Bódis már az első videóban jelezte, hogy a busz mellett egy jogszabályi módosításokat is tartalmazó intervenciós csomagon dolgoznak, vagyis a később „felfedezett” rendszerszintű hiányok nem érték váratlanul.

Feltűnő az is, hogyan változott meg néhány árnyalt, jól átgondolt szakmai vélemény újságírói értelmezése. A program indulásakor a Menhely Alapítvány és Sárosi Péter, emberi jogi aktivista és drogpolitikai szakértő még jó iránynak nevezte a kezdeményezést, Sárosi a Népszavának azt mondta,

Két héttel később, a sajtókampány csúcsán már a kritikusok között idézték őket.

A Nyolcadik.hu-nak nyilatkozó szociális munkások arról is beszámoltak, hogy volt már közös bejárás a rendőrséggel, és a rendőri jelenlét hatására az utcán élők bemennek a szállóra, csak gyakran másnap visszatérnek. A tanulság szerintük nem az, hogy a rendőr ne legyen ott, hanem hogy a szociális és a rendészeti jelenlétnek folyamatosnak és összehangoltnak kell lennie.

Egy irányba lőnek

A bírálatok három hét alatt egymásra épültek, és szinte mind ugyanazt a keretet használták: a szakma nevében, a szakma ellen elkövetett hibaként mutatták be a programot. A megszólalók közös vonása, hogy vezetők, publicisták vagy politikusok, nem a terepen dolgozó segítők.

A hangnem nem új. 2025 tavaszán a Fidesz fővárosi frakciója indított kampányt Bódis ellen, amikor a Fővárosi Szociális Közalapítvány kuratóriumába jelölték. Most a bírálat az óbaloldali és független sajtóból és a szakmai szervezetek vezetőitől érkezik. Hogy az óbaloldali és az ójobboldali szereplők egyeztettek-e egymással, az talán nem valószínű, a menetrend és a módszertan viszont feltűnően egybevág.

Amiben igazuk van, és amit elhallgatnak

Sárosi Péter drogpolitikai szakértő a Józsefváros Újságnak azt mondta, hogy a szociális munkások ne rendőrrel együtt menjenek ki, mert ez aláássa a klienseikkel kiépített bizalmat. Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány vezetője szerint amíg a hajléktalanellátás, az addiktológia, a gyermekvédelem és az egészségügy egymástól elszigetelten működik, egy busz önmagában nem oldja meg a helyzetet. Csakhogy a támadások középpontjába állított mobil csapatnak éppen az volt a célja, hogy felmérje, mire lenne szükség az összhang megteremtéséhez. Kemény András, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének elnöke arra emlékeztetett, hogy diszpécserrendszerrel működő utcai gondozó szolgálat 2004 óta létezik. Ez nagyszerű, de mi történt azóta? Több, eltérő színezetű kormány is váltotta egymást, és a probléma ma is az utcán van.

Ismereteink szerint erről sem Bódis, sem a kritikusai nem beszéltek, és kimondani sem politikailag korrekt, de az utcán élőknek sokszor nincsenek évei arra, hogy kivárják a bizalomépítést. Erre a Nyolcadik.hu által feldolgozott rotterdami történet a legszemléletesebb példa. Wim Koopman a hatvanas években holland bajnok volt pályakerékpárban, aztán nagyjából harminc évig élt Rotterdam utcáin. Súlyosan pszichotikus volt, a segítőket elzavarta, fagyban és esőben sem volt hajlandó fedél alatt aludni.

Egy mínusz tizenöt fokos éjszakán egy padon találtak rá, mellette egy üveg portóival. Egy pszichiáter intézte el, hogy kényszerrel intézetbe vigyék. Ott első kérdése az volt: „Miért nem tették ezt meg előbb?” Fedél alatt, kezeléssel még bő másfél évtizedet élt, a világot már nem látta ellenségesnek, és idén januárban, 78 évesen halt meg egy ápolási otthonban.

A beavatkozás harminc évvel azután jött, hogy az utcára került, és nem tervezett segítség volt, hanem végszükség. A kényszer nem mindenkinél válik be, ezt a rotterdami segítők is elmondták. Willem története mégis arra figyelmeztet, hogy a végtelen türelemnek is ára van, és azt nem a szakma vezetői fizetik meg, hanem az, aki közben az utcán marad.

A vezetők megszólalásaiból viszont rendre kimarad, hogy ugyanazok a szakemberek egyetértettek az alapkoncepcióval. Sárosi maga mondta, hogy beszélt Bódissal, és komolyabb reformokra számít. A szakma vezetői sem egységesek: Miletics Marcell, a Baptista Szeretetszolgálat Utcafront szolgálatának igazgatója harminc év alatt nem tapasztalt ekkora nyitást a minisztérium részéről. Háberman Zoltán, az OR-ZSE szociális munka tanszékének vezetője szerint fél évvel a választás után türelemre van szükség, a kapuk végre kinyíltak.

Kimarad az is, ki dolgozik valójában az utcán. A szociális szféra bérei éveken át olyan alacsonyak voltak, hogy a jó szakemberek elmentek, a terepen maradók pedig ritkán kapnak nyilvánosságot. A Nyolcadik.hu-val kapcsolatban álló terepi dolgozók szerint sokan közülük azért hallgatnak, mert félnek nyíltan beszélni az elavult vezetői módszerekről és a szakmai elitről. Úgy látják, aki most kiállna, maga is ezeknek a kiváló médiakapcsolatokkal rendelkező szereplőknek a lejárató kampányába kerülne.

Az ő tapasztalatuk hiányzik a vitából, pedig nekik kellene a buszon ülniük.

Bódis: megállni nem kudarc

Bódis Kriszta nem védte a busz eredeti formáját. A Józsefváros Újságnak elmondta, hogy a szakemberek kritikái megmutatták: az addiktológiai és közterületi megközelítést az induláskor nem egészítette ki az utcai hajléktalanellátás több évtizedes tudása. Fordulópontnak a Menhely Alapítvány által összehívott szakmai egyeztetést nevezte, ahol a különböző terepi nézőpontok egy asztalhoz kerültek.

A leállításról így beszélt: „Ezt én nem kudarcnak látom, hanem a pilot egyik legfontosabb tanulságának.” Azóta bővült a szakmai kör: a Belügyminisztérium, a szociális tárca, a rendőrség, az Országos Mentőszolgálat, a hajléktalanellátók, az addiktológiai és pszichiátriai szakma és civil szolgáltatók is bekapcsolódtak, Sárosi Péter integrált kezelési javaslatával együtt.

A kormánybiztos szerint a mai utcai helyzet nem az utcán keletkezett. Hosszú évek lakhatási, hajléktalanellátási, pszichiátriai és addiktológiai hiányai értek össze, és a terepen kiderült, hogy hiába érik el a rászorulókat, sokszor nincs hová továbbvinni őket. A Népszavának már az induláskor azt mondta, hogy a busz nem önálló megoldás, a terepi tapasztalatokból egy átfogó intervenciós csomag készül az ellátórendszer fejlesztésére.

Kié a szakma hangja?

A szociális ágazat valódi gondjai nem Bódis Krisztával kezdődtek. A dolgozók 25 százalékos béremelésért és jobb munkakörülményekért tüntettek, az addiktológiai ellátás leépült, a szállók többsége nem tud fogadni pszichiátriai beteget vagy szerhasználót. Ezek miatt jogos a türelmetlenség, de nem egy három hét alatt leállított és újratervezett pilot okozta őket.

Ha már a szociális dolgozók nevében beszélünk, érdemes megnézni, hogyan bánt velük eddig a rendszer. A munkaügyi perekről nincs nyilvános összesítés, a legnagyobb ügy azonban idén tavasszal zárult. A strasbourgi Emberi Jogi Bíróság május 12-én kimondta, hogy a magyar állam kiüresítette a szociális dolgozók 2019-es sztrájkját: a bíróságok addig húzták az eljárást, amíg a sztrájk napjai el nem teltek. Az államnak 10 ezer euró sérelemdíjat kell fizetnie.

A hétköznapi visszásságokat a minisztérium saját adatai mutatják. Az állami fenntartó intézményeiben 1591 álláshely betöltetlen, és van, ahol 12 órás műszakban 44 ellátottra két gondozó jut. Tavaly 1016 veszélyhelyzetet jelentettek, köztük fulladást, bántalmazást és gyógyszertévesztést. A kölcsönzött bérnővérek ugyanazért a munkáért lényegesen többet kapnak, mint a saját dolgozók. A kormány 2027-re átlagosan 17,8 százalékos béremelést jelentett be, a Tisza programja 25 százalékot ígért.

A kérdés az, ki beszél a szakma nevében. A busz elleni hadjáratban a vezetők, a publicisták és a politikusok szólaltak meg. Azoknak a terepen dolgozóknak a hangja kimaradt, akik például a Nyolcadik.hu-t is segítik. Ha a kormánybiztos újratervezése valóban az ő tapasztalataikra épül, az többet ér minden kommentcunaminál – és ezt a vitát már nem a Facebookon kell eldönteni, hanem a következő busz fedélzetén.

Források

• Mérce: „Megjelenik valaki gumibottal, és öt perc alatt teszi tönkre évek munkáját” (2026. október 22.)
• Mérce: Jóemberkedés és szemfényvesztés a Facebookon (2026. október 8.)
• 444: Valaki légyszi vegye már el Bódis Krisztáéktól a kamerát! (2026. október 6.)
• Népszava: Elindult a budapesti krízisbusz
• Telex: Mégsem nevezik ki Bódis Krisztát a kuratóriumba (2025. február 26.)
• G7: A világ legnagyobb bolthálózatát és félmillió embert irányít az első számú magyar topmenedzser (2019. december 26.)
• Nyolcadik.hu: Bódis Kriszta jól tette, hogy a telefonjához nyúlt a Népligeti aluljáróban (2026. október 8.)
• Nyolcadik.hu: „Miért nem tették ezt meg előbb?” – kérdezte a hajléktalan exbajnok (2026. október 12.)
• Józsefváros Újság, 2026. október 21.: Bányay Géza: Megindult, leállt, átgondolják (8–9. oldal)