Pikónak igaza lehet: országos krízis tört rá Józsefvárosra, de van két de
Pikó András megosztotta a Házon kívül riportját, és abban igaza van, hogy a korábbi, megbukott kormány drogpolitikája megbukott. A riport nem csak a palackról szól, hanem az olcsó kristályról és herbálról, amit vidéken már tizenévesek szívnak alkohol helyett. És két dolgot kihagy: máshol a krízis tetőzésén nem szereposztásról beszélnek, hanem a lakók félelméről – a főváros hajléktalanellátásának ötöde pedig évtizedek óta egyetlen kerületben van.
Fotó: Elekes Andor / Wikimedia Commons (CC BY 4.0), vágva, AI szerkesztésselPikó András a Facebook-oldalán osztotta meg Serdült Szilvia riportjának egy részletét (RTL / Házon kívül). A kísérőszövege szerint a Fidesz 2013-ban azt ígérte, 2020-ra visszaszorítja vagy megszünteti a kábítószer-fogyasztást az országban – a riportból pedig látszik, „hová vezetett 16 év Fidesz”.
Az ígéret tényleg elhangzott. A kudarc tényleg látható. Idáig egyet lehet érteni.
Csakhogy a riport nem a Fideszről szól. Bátonyterenyéről és Mátraverebélyről szól – és nem is elsősorban a palackról.
A tárgya az olcsó szintetikus drog: a kristály és a herbál, amit ott már tizenévesek szívnak, alkohol helyett vagy alkohol mellett. A palack ebben csak az, amiből a napi adag ára kijön.
Amit a riport mutat
A stáb azért ment Bátonyterenyébe, mert ott a palackgyűjtés nem mostani felfedezés. A riport nyitómondata szerint amire most Budapest rácsodálkozik, az náluk a hétköznapok része.
Aznap a polgárőrök épp újabb lakossági bejelentést kaptak – a sokadikat. A felvételen az egyik polgárőr a gyűjtőket kéri, hogy tiszteljék meg a helyieket, és hagyják abba a hangoskodást.
A riportban megszólalók szerint a probléma nem az, hogy valaki összeszedi a flakont. Hanem az, hogy a pénzt alkoholra és drogra költik, az utcán fogyasztják el, hangoskodnak, és megzavarják a környéket.
Mióta a palack ötven forintot ér, sok idegen jelent meg a városban. Van, aki üres házakba költözik be éjszakára. Egy kamera azt rögzítette, hogy valaki bement egy ház udvarára, kiszedte a palackokat a kukából, és ha már ott volt, elvitt egy cipőt is az ajtóból.
Bátonyterenyétől öt percre, Mátraverebélyen a riport szerint akkor kezdődik az élet, amikor besötétedik. Az alig kétezer fős faluban sok az üres ház, ezeket esténként birtokba veszik. Egy lakó azért szerelt fel kamerát, mert éjszaka bementek hozzá – a tetőn keresztül is.
A helyiek Pestre járnak dolgozni, és ott látják a szomszédaikat palackot gyűjteni. A riport szerint nagyobb városokba, Siófokra is utaznak érte.
A flakon csak a napi pénz
A palack tehát nem cél, hanem eszköz: ebből jön ki az adag ára. Hogy mennyi jön ki belőle, azt viszont egy technikai részlet dönti el. Helyben nincs REpont visszaváltó automata, a buszjegy pedig drága – ezért a palackot máshová viszik. A helyi felvásárló viszont már nem ötven forintot ad darabjáért, hanem húsz-harmincat.
Vagyis a visszaváltási rendszer fehér foltjaira ráépült egy második, szürke piac. Ötven forint helyett húsz – a különbség valakinek a haszna.
A szer az olcsó: kristály, herbál
A riportban végig ugyanaz a szó tér vissza: szer. Mátraverebélyen a megszólalók szerint akkor kezdődik az élet, amikor besötétedik – előbb megszerzik a rávalót, aztán a szert. Az üres házakat pedig a riport szerint a helyi fiatalok veszik birtokba, hogy ott szívják el.
Ez a lényeges különbség a korábbi évtizedekhez képest. Nem drága anyagról van szó, nem nagyvárosi jelenségről, és nem felnőtt szórakozásról. Olcsó szintetikus szerekről – a köznyelvben kristályról és herbálról –, amit tizenévesek fogyasztanak alkohol helyett vagy alkohol mellett.
A szó egyébként Pikó Andrástól sem idegen. A Józsefváros Újságnak adott interjúban ő maga beszél „kristályhasználókról”, és arról, hogy mindent támogat, ami nehezíti a jövedelemhez jutásukat.
Ezek az anyagok elsősorban a hátrányos helyzetű térségeket és a szegregátumokat érik el – a rendőrségi közlemények rendszerint ezeket a térségeket említik.
Innen nézve a „flakonkrízis” nem spontán néptánc. Aki a szert árulja, gyakran ugyanabban a körben mozog, mint aki uzsorázik: a saját lakókörnyezetét zsákmányolja ki. A belső migrációnak – az utaztatásnak, a haszon begyűjtésének – ugyanúgy van szervezettsége, mint bármely más piacnak.
Az első de: szereposztás helyett félelem
A riportban megszólaló polgárőrök és lakók nem jogvédő szervezetekről beszélnek. Nem arról, hogy melyik szereplő melyik szerepet viszi. A biztonságérzetükről beszélnek, és arról, hogy éjszaka bemásznak hozzájuk a tetőn.
Pikó András ezzel szemben a Józsefváros Újságnak adott interjújában így írta le a saját helyzetét: „Én most a többséggel foglalkozom, Tessza pedig a problémával magával” – és hozzátette, hogy „ez egy tudatos szereposztás”.
A baj a „most”-tal és a „szereposztással” van.
Mert ezek azt sugallják, hogy a lakosság biztonságérzete egy felvehető pozíció a kettő közül – amit most éppen ő visz, mert így jött ki a lépés. Az ország más pontjain, a krízis tetőzésének idején nem szereposztásról beszélnek. Egyszerűen a lakosok félelme az első, és arra reflektálnak.
A második de: a kerület évtizedes terhe
És van egy másik „de” is. Ez már nem Pikó mondatairól szól, hanem arról a közegről, amibe ez a krízis beleérkezik.
A hajléktalanellátás józsefvárosi koncentrációja ugyanis nem mostani fejlemény. Évtizedes ügy – és mérhető.
Augusztus végén tételesen lekérdeztük a szociális szolgáltatói nyilvántartásból a fővárosi férőhelyeket. A budapesti éjjeli menedékhelyi férőhelyek 27,5 százaléka (1992-ből 548) és az átmeneti szállások 13,7 százaléka (3061-ből 419) van a VIII. kerületben. A kettő együtt 991 férőhely: a fővárosi bentlakásos kapacitás 19,3 százaléka egyetlen kerületben.
Ez az a cím, ahová a MOHU a visszaváltó automatát telepítette. És ez az a cím, amely előtt a rendőrség szerint az a jelenet lejátszódott, ami miatt most zsarolás gyanújával nyomoznak.
Nem azért soroljuk fel, mintha ezek egymás okai lennének. Hanem mert pontosan megmutatják, mit jelent, ha egy kerület egyetlen szakaszára ennyi minden torlódik össze.
A számokat egyébként nem mi vetettük fel először. Bódis Kriszta, a kerület országgyűlési képviselője még jelöltként mondta ki: „a fővárosi intézményrendszerben ellátott emberek közel harmada egyszerre a VIII. kerületben jelenik meg”. A Józsefváros Újság interjújának a címe is ez volt: Józsefváros nem lehet a főváros szociális zsákutcája.
Fontos: ez nem az ellátás ellen szól. Az ellátásra szükség van, és az ott dolgozók munkája nélkül a kerület rosszabbul állna. A férőhelyek egy része fővárosi fenntartású intézményekben van, más része egyházi és civil szolgáltatóknál – a Dankó utcában a MET-hez köthető intézményekben 250 férőhely. A teher elosztása tehát nem egyetlen döntés eredménye. De az, hogy évtizedek óta nem változik, már az.
Ezért hiányzik valami a polgármester posztjából. A Fidesz tizenhat éve a képlet egyik fele. A másik fele az, hogy a fővárosi hajléktalanellátás ötödét egyetlen kerület viszi – és ezt nem a kormány osztotta ki.
„Üdvözlöm Budapestet a való világban”
A riport zárómondata a legkeményebb. Egy nógrádi megszólaló üdvözli Budapestet a való világban – és a mondat két névmása mindent elmond.
Érdemes lassan elolvasni, mert könnyű félreérteni. Az „ők” ebben a mondatban mi vagyunk: a budapestiek, a józsefvárosiak. A „nálunk” pedig nem Józsefváros, hanem Nógrád.
Vagyis mi vagyunk azok, akik most döbbenünk rá arra, amit Bátonyterenyén negyedszázada ismernek. A riportban nem mi vagyunk az áldozat. Mi vagyunk azok, akikhez utolsóként ért ide a baj.
És ez az, amiért a mondat Józsefvárosnak is szól. Annak a kerületnek, ahol
A megosztás tehát rendben van. A kérdés csak az, hogy a következtetés meddig ér el. A Fidesz tizenhat évéig – vagy addig is, hogy mit kezd ezzel egy önkormányzat itt és most, szereposztás nélkül, és meddig viseli egyetlen kerület a főváros hajléktalanellátásának ötödét.