Köztisztasági forródrót, utcagondnok, éjszakai kommandó – ilyen az élet Terézvárosban

Hét éve vezeti Terézvárost Soproni Tamás. Beszélgettünk köztisztaságról, homlokzat-felújításról, a belvárosi drogjelenségről – és arról, mit kezdene egy varázspálcával.

Felelősség és gondos gazda

Nyolcadik.hu: Hét éve vezeti Terézvárost. Mit jelent Önnek ez a felelősség?

Soproni Tamás: Mi a felelősségem?

Éppen ezért tartom ezt nagyon fontosnak, mert azok a problémák, amelyek a különböző társadalmi csoportokban leginkább felmerülnek, viszonylag közvetlenül eljutnak hozzám: az utcán, a boltban, bárhol.

Nyolcadik.hu: Azt hiszem, két kérdés minden polgármesteri interjúban felmerül. Mi az, amire a legbüszkébb, és mi volt a legnehezebb pillanat a polgármestersége alatt?

Soproni Tamás: Ami a legnehezebb ügyünket illeti: az elmúlt években ez nyilván az Airbnb-szabályozás volt. Hogy miért volt nehéz? Több aspektusa is volt. Nagyon büszke vagyok a folyamatra, a kiírására és a véghezvitelére. Úgy döntöttünk ugyanis, hogy nem írunk ki helyi népszavazást, ami szerintem a magyar jogrendszerben elég korlátozott eszköz, hanem svájci mintára megpróbálunk egy olyan online és offline szavazást lebonyolítani, amely tisztességes eredményt ad, és mindenkinek lehetővé teszi, hogy beleszóljon az ügybe.

Végül 21 százalék szavazott, ami nagyjából annyi, mint egy időközi választáson egy megyei jogú városban vagy a fővárosban szokásos részvétel.

Amiért viszont nehéz volt, annak több oka is van. Egyrészt egyedül vagyunk ebben a döntésben ma Magyarországon; az I. kerület gondolkodik hasonló tiltásban. Engem emberileg azért viselt meg, mert azt hittem, hogy mivel mindent tisztességesen csináltunk, ez mindenkit kielégít. Annyi támadást, annyi mocskot, annyi konkrét fizikai fenyegetést még nem kaptam, mint abban a kampányban, és azóta is, bizonyos Airbnb-érdekvédelmi szervezetektől és személyektől. A családom után kutatnak, nyomoznak elfogadhatatlan eszközökkel: például a lakásunkba is bejöttek valamilyen mondvacsinált indokkal. Tényleg elképesztő az egész.

Egyébiránt alapvetően a Terézváros 2030 program az, amire a legbüszkébb vagyok, mert átfogóan befolyásolja a kerületünk képét. Kerületünk korábban nagyon elhanyagolt volt; az utcák, a közös területeink nem kapták meg azt a figyelmet, amit megérdemeltek volna. Ebben szerintem nagyon jól haladunk, nagy lépéseket teszünk.

Köztisztaság

Nyolcadik.hu: Át is térünk az első témakörünkre, a köztisztaság kérdésére. Hogyan látod, ma tisztább Terézváros, mint hét évvel ezelőtt? Van ennek valamilyen mércéje, amivel ezt mérni tudjátok?

Soproni Tamás: Szerintem a lakossági elégedettség – ezt rendszeresen mérjük –, de a kérdésedre a válasz határozottan igen. Ebbe nagyon sok energiát fektettünk, mert tök jó a Terézváros 2030 program, és tök jó, ha felújítunk egy-egy teret, egy utcát, de a karbantartás – amibe minden beleértendő – legalább ugyanolyan fontos. Olyan ez, mint otthon. Amikor az ember felújít egy lakást, ott van minden csodálatosan, de két nap múlva már nem lesz annyira csodálatos, egy év múlva még kevésbé, kell egy tisztasági festés. Egy nap alatt is összegyűlik valamennyi szennyes, amit ki kell mosni, valamennyi mosogatnivaló. Pontosan ilyen a városüzemeltetés is: ha felújítasz valamit, ahhoz, hogy jó állapotban maradjon, minden nap foglalkoznod kell vele.

A városgondnokságunk – amely nemcsak a köztisztaságot, hanem a kertészeti feladatokat is ellátja, tehát nálunk nincs nagyobb mértékben külsős cég bevonva parkfenntartásra és hasonlókra, saját munkaerővel látják el – rendkívül fontos a mi életünkben, és kiemelt feladatokat lát el a köztisztaság terén.

Nyolcadik.hu: Köztisztasági forródrót Terézvárosban? Ezt hogyan kell elképzelnie egy nem terézvárosi lakosnak? Szó szerint gyors reagálású munkatársakat kell elképzelni? És mennyire hatékony a gyakorlatban: nagyjából hány bejelentés érkezik egy hónapban, és mennyi idő alatt oldódik meg a probléma?

Soproni Tamás: Az egyik nagy helyi vívmányunk a köztisztasági forródrót: hogy mindenki érezze, itt van egy szám, felhívom, és perceken belül nincs ott az a szemét, sőt vissza is hívnak. Tehát nem csak annyi van, hogy talán történt valami, és nekem vissza kell mennem ugyanarra a helyre, hogy megnézzem, elvitték-e, hanem megkapom a visszajelzést, hogy elvittük.

Alapvetően havonta 50–60 bejelentés érkezik, ez nem egy kezelhetetlen szám. Kollégáink nagyjából 30 percen belül a helyszínen vannak. Bizonyos napokon, a hétvégeken és ünnepnapokon ez intenzívebb, máskor kevesebben telefonálnak be. Valószínűleg vannak nagy bejelentők is – én is az vagyok, én is telefonálok. Van egy csapatunk, amely tehergépjárművel teljesít szolgálatot, egyébként is járja a kerületet és üríti a kukákat, és ők reagálnak a bejelentésekre. Tehát hál’ istennek nem kell külön embereket kivenni a munkából, így is kezelhető.

A másik egyedülálló fővárosi kezdeményezésünk az éjszakai kommandónk. Ez több dolgot is szolgál, és a palackvisszaváltás óta különösen fontos. Takarítóink kulturáltan, de határozottan tudnak beszélni azokkal, akik mondjuk kiborogatják a kukáinkat. Nem rendvédelmi alkalmazottak, de alapvetően azt a közeget, amely Terézvárosban éjszakánként járkál, ismerik, oda lehet menni, és el lehet magyarázni, hogy mindenkinek az az érdeke, hogy legalább visszapakold, amit kibontottál. Emellett a reggeli órákra rendet is raknak, így amikor felébredünk, a város jobb képet mutat, mint enélkül.

De hadd mondjak ezzel kapcsolatban egy dolgot egész Budapestre. Úgy általában a társadalmunkra vagyok mérges emiatt. Amikor én felnőttem a ’90-es, 2000-es években, kaptam zsebpénzt azért, ha felmostam a járdát a házunk előtt. Akkor még a közös képviselők megbíztak takarítókat, vagy lakott a házban valaki, aki hetente háromszor felmosott, és minden nap felsöpört. Ma szerintem egy kezemen meg tudnám számolni azokat a házakat, ahol ez megtörténik.

Nemcsak a lakásunk a miénk, hanem a társasház is, sőt az utca is a miénk, nem a politikusoké, és mi is tartozunk azzal, hogy takarítsuk. Pont tegnap sétáltam a Vörösmarty utcában, és reggel láttam, hogy a takarító szépen lesöpör mindent a járdáról az úttestre. Marha jó: az úttesten majd mi feltakarítjuk, ami ráadásul nehezebb is az autók miatt, mert ráparkolnak a szemétre. Hogy nincs meg az a szemlélet, hogy az üzlethelyiségem előtt összeszedem a szemetet, ahelyett, hogy lesöpröm a járdáról? Ez nonszensz. Ebben mindannyiunknak nagyon sokat kellene fejlődnünk.

Nyolcadik.hu: Ami még érdekes lehet az olvasóknak: mi a leggyakoribb panasz a lakóktól? És most nemcsak a szemétre gondolok, hanem az illegális szemétlerakásra, a graffitire, a kutyapiszokra. Mivel kapcsolatban érkezik a legtöbb jelzés az önkormányzathoz?

Soproni Tamás: Nagyon jó, hogy a kutyapiszkot megemlítetted, mert erről a problémáról kevesebb szó esik. Az a tapasztalatunk, hogy nagyjából a Covid óta megduplázódott a kutyák száma. Az ebösszeírást minden önkormányzatnak meg kell tartania, de ez önkéntes, nincs szankció, így különösebben nem működik; mégis már ebben is jelentős emelkedést látunk. Ebből aztán a kutyapiszok is generálódik, ami súlyos probléma, még úgy is, hogy szerintem a kutyások 99 százaléka kulturáltan felszedi.

Az a baj, hogy ha a kutyás meg is akarja tenni: mi van, ha Fifike ürüléke túl lágy, folyós, és a jó gazda nem tudja felszedni? Mi van, ha pisil – márpedig a kutyák sokat pisilnek –, és ezt kevesen öntik le magukkal vitt palackos vízzel? Éppen ezért most, november közepén fórumot tartunk kifejezetten a kutyásoknak, és próbálunk velük beszélgetni. Nyilván valószínűleg azok jönnek el, akik a legtudatosabbak az állattartásban: mit tartanak elfogadhatónak, hogyan lépjünk előre. Felmerült bennünk például, hogy kötelezővé tesszük, hogy vigyen magával egy decis palackot, és öntse le, mert önmagában a tiszta víz is segít. Legalább valamilyen módon próbáljuk ezt kezelni, mert nyári időszakban a kutyapiszok szaga erős, és úgy, hogy egészen biztos vagyok benne, hogy a kerületek közül mi mostunk a legtöbbet.

Nyolcadik.hu: Egy utolsó köztisztasági kérdés, amit nem akarunk megkerülni, mert Budapest-szerte nagyon sok kerületnek problémája vagy vesszőparipája. Ti is komoly harcokat vívtok olyan területekért, amelyek amúgy nem az önkormányzat hatáskörébe tartoznának. Hogyan oszlanak meg ezek a feladatok az önkormányzat, a főváros és az FKF között? Akár pár szóban azokról a területekről, amelyeket nem nektek kellene rendben tartani, mégis így történik.

Soproni Tamás: Ha a jogszabályi háttérből indulunk ki, a 48/1994-es fővárosi közgyűlési rendelet kimondja, hogy minden társasháznak és minden üzlethelyiségnek takarítania kell az előtte elterülő járdaszakaszt. Kezdjük ott, hogy ha mindenki beletenné a magáét, már jobb lenne a helyzet.

Az önkormányzatok viszont látták, hogy panaszok vannak, és ezt meg kell oldani, ezért közpénzt teszünk bele – ne felejtsük el, hogy minden forint, amit mosásra vagy takarításra költünk, közpénz –, hogy takarítsuk az útjainkat, elsősorban azokat, amelyek a mi tulajdonunkban vannak. Leegyszerűsítve: ahol nem jár BKK-járat, az általában a kerület által karbantartott vagy karbantartandó út. Ezt mi nagyon tisztességesen meg is tesszük.

De nem fogjuk otthagyni az Oktogont, az Andrássy utat és a Körutat mocskosan, koszosan csak azért, mert a fővárosnak erre kevésbé van kapacitása. Csak egy példa: a múlt hét előtti vasárnap be volt zárva a helyi FKF-telep, ami azt jelenti, hogy nulla takarító volt, nem ürítettek kukákat – miközben részben a kerületben volt egy maratonfutás, ahol nem tudom, hány ezer ember futott végig, akik azért elhagynak szemetet. Mondom ezt úgy, hogy nagyon megértő vagyok a főváros minden anyagi problémájával.

Tudom, hogy a világban nagyon sokféle struktúra van arra, hogyan működnek a fővárosok. Én azt látom, hogy ha a legnagyobb jóindulattal élve feltételezzük is, hogy Budapestnek a legtökéletesebb főpolgármestere van, alatta a legjobb cégvezetőkkel, és minden nagyon jó, akkor sem lesznek olyan gondos gazdái a kerületnek, mint akár én, akár a saját köztisztasági cégünk, akár a képviselőm, aki helyben ismeri azt a környéket.

Nyolcadik.hu: Utcagondnoki rendszer. Erről kevesebbet tudunk, de kíváncsiak vagyunk, mi a rendszer lényege, és miben más, mint az eddigi megoldások.

Soproni Tamás: Az utcagondnoki rendszer azt jelenti, hogy van egy személy, aki egy bizonyos idősávban, minden nap a munkaidejében egy utcáért felel. Ők személyesen felelnek az utcáért, az utca tisztaságáért. Ez nem azt jelenti, hogy egyszerre van náluk seprű és magasnyomású mosó, mert azt nem bírnák el, hanem seprűvel, kukaürítéssel mennek végig az utcán, gyakorlatilag egész nap ugyanazon az utcán.

Ilyen működik az Aradi utcában, a Hajós utcában, a Hunyadi téren, a Kármán utcában és hasonló helyeken. Ha jelzik, hogy oda mosás is kell, akkor megjönnek a mosós kollégák; ők ebből a szempontból külön működnek. Azt vesszük észre, hogy így igazából övék lesz az utca, és megint csak ott van ez a gondosság: az enyém, én felelek érte, ha itt a legkisebb probléma is van, engem fognak előszedni. Érzik a saját felelősségüket, és ez működőképesnek látszik. Vannak olyanok is, akik büszkék rá: az enyém a Szondi utca – és az nem egy könnyű környék.

Homlokzat-felújítás és városkép

Nyolcadik.hu: Van még egy nagyon fontos kérdés: a homlokzat-felújítási programotok. Ez egyrészt nyilván növeli az ingatlanok értékét, ami a tulajdonosoknak mindenképpen jó, másrészt ott van a városvezetés érdeke is: egy szép, rendezett városkép. Tudnál erről a programról mesélni?

Soproni Tamás: Hogyne. Ez igazából a Terézváros 2030 programhoz kapcsolódik, abból a szempontból, hogy abban a közterület-felújításról van szó. Azonban a városképhez abszolút hozzátartozik, hogyan néz ki kívülről egy ház, egy társasház. Éppen ezért adunk erre kiemelt támogatást, évente nagyjából egymilliárd forintot, ami tényleg jelentős összeg.

Úgy áll a helyzet, hogy 1990 óta, amióta a privatizáció megtörtént, attól az évtől számolva a központi költségvetés nulla forintot költött arra, hogy belvárosi társasházakat támogasson. Megértem, hogy volt panelprogram, jól működött, és tök szuper, hogy a panelek energetikai fejlesztése megtörtént – az nyilván sokkal olcsóbb, mint egy ilyen házé. Ugyanakkor mindenki elengedte a belvárosiak kezét azzal, hogy ti gazdagok vagytok, oldjátok meg. De Terézvárosban nem csak gazdag emberek élnek, és ezt kell felfognunk. Terézváros nem csak Andrássy út a Louis Vuitton-bolttal és további luxusüzletekkel, hanem a Szondi utca, a Székely Bertalan utca, a Bajnok utca is, ahol én felnőttem. Itt nagyon sok olyan ember él, aki ezt nem engedheti meg magának. Az államnak igenis segítséget kellene nyújtania. Mivel nem tette meg eddig, megtettük mi, ami tőlünk telhető. Az eredmény már látható, van, ahol nem csak egy ház, hanem egy-egy utcaszakasz is megújul ezzel a támogatással, mert a szomszédok kedvet kapnak egymástól, segítik egymást a pályázatírásban.

Közbiztonság

Nyolcadik.hu: Köszönöm. Áttérünk az utolsó témakörre, amely talán a legsúlyosabban érinti az egész fővárost: a közbiztonság helyzetére. Polgármester úr hogyan értékeli a kerület közbiztonsági helyzetét? Mi a legnagyobb probléma: a drog, a hajléktalanság, az éjszakai zaj, a lopások? Mi az, ami nagy számban megjelenik?

Soproni Tamás: Ez viszonylag friss jelenség. A 2010-es években azt lehetett elmondani – és ezzel reklámoztuk is magunkat külföldön –, hogy Budapest a legbiztonságosabb városok egyike. Így is volt, és szerintem ma is biztonságos város Budapest, abszolút. Úgy gondolom, leginkább a biztonság percepciója romlott el, és megértem, miért.

De lássuk be – és ebben igazat kell adnom a kritikusoknak –, hogy az a drogjelenség, amely ma, fél éve, egy éve megjelent Budapest belvárosában, ott volt a kistelepüléseken tíz éve, ott volt a Hős utcában öt éve, és nagyon sok más helyen. Csak most nyilván sokan meglepődnek, amikor nem az egyes villamoson látják, hanem a négyes-hatoson. De ez volt és van, és mélyrehatóan a kormány tud vele kezdeni valamit. Ez súlyos addiktológiai, szociális és egészségügyi probléma.

Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem kell rendészeti eszközökkel fellépni. Annak örülök, hogy sikerült idevezényelni a Készenléti Rendőrséget, és most tényleg vannak gyalogos járőreink az utcán. Bocsánat, hogy így mondom, de 2019 óta ütöm az asztalt azért, hogy gyalogos rendőröket szeretnék látni. A járőrök megjelenése most segített, és a helyiek is nagyon sok akciót hajtanak végre: hála istennek már drogtanyát is felszámoltak, amiről tudunk.

Alapvetően azonban ezt a folyamatot az fogja megoldani, ha a gazdaság helyreáll. Azt pedig ne rejtsük véka alá, hogy miért jelentek meg ezek az emberek Budapest belvárosában. Alapvetően egy új munkahelyformát teremtett a kormány, az állam a palackvisszaváltással. Ezek az emberek – akik egyébként nem hajléktalanok – rájöttek arra, hogy Budapesten, ahol sok a turista, egész jól meg lehet élni a palackozásból.

Ezzel kapcsolatban nyilván élünk javaslatokkal. Úgy gondolom, van néhány hónapunk, mert jövő tavasszal ez újra el fog kezdődni, még erősebben, addig valamit lépni kell. Nagyon szívesen egyeztetek a miniszter úrral – több miniszter is érintett. Pósfai miniszter úr például nagyon korrekten reagált; hozzá ugyan nem ez a terület tartozik, de ő a Készenléti Rendőrség megerősítését és a budapesti rendőrök extra béremelését hozta. Hogy ez mennyi? Soha nem elég, ez igaz, én is jobban örültem volna magasabb számnak, de bízom benne, hogy a rendőrség renoméját is sikerül helyreállítani. Mindig meglepő számomra, amikor főleg a német nyelvű országokban, Ausztriában, Németországban, de elég sok helyen körbenézek, és rengeteg fitt, fiatal gyalogos járőrt látok – valószínűleg ott ez egy karrierút. Remélem, ezt itthon is sikerül elérni.

Nyolcadik.hu: Mennyire hatékony a kerületben a rendőrség, a rendészet, az önkormányzat és a polgárőrség együttműködése? Nyilván ezek közül azt említed, amelyiket szeretnéd, de milyen szoros a kapcsolat azok között, akik nap mint nap a közbiztonság rendjéért küzdenek?

Soproni Tamás: A rendőrséggel nagyon szoros a kapcsolatunk. Ahogy Józsefváros, mi is kiemelten támogatjuk őket: lakással, jutalommal, térfigyelő szolgálattal, nagyon sok mindennel. Pont most adtunk nekik egy újabb lakást. Ez bevett szokás nálunk: vannak problémás bérlőink – droghasználók, prostitúcióból élők, de nemcsak ők, hanem például a családon belüli erőszak elkövetői és így tovább. Ilyen esetekben, ha a lakást visszavettük, minden esetben szolgálati lakássá alakítjuk, hogy a lakóközösségnek megadjuk az esélyt arra, hogy ott újra élhető társasház legyen.

Tervek és a varázspálca

Nyolcadik.hu: Mi a legfontosabb célod a kerülettel kapcsolatban, a jövőt tekintve?

Soproni Tamás: Nagyon szeretnék a végére érni a Terézváros 2030 programnak, ami persze sosem ér véget, hiszen amikor befejezzük, újrakezdjük. A terv kifejezett célja, hogy ne legyen olyan utca Terézvárosban, ahol ne újulna meg legalább egy szakasz, legalább egy nagyobb terület. Ez nem ennek a ciklusnak a végén lesz meg, hanem mondjuk a következőének, de reális, hogy ezt elérjük.

Emellett ott van, amit kormányzati vagy uniós forrásból tudunk megvalósítani: ilyen lesz a Bajcsy-Zsilinszky út, amellyel kapcsolatban egyébként szakmai vitánk van a fővárossal – mindjárt elmondom, miért –, illetve a Körút megújulása.

A Bajcsy kapcsán az általam látott tervekben, és ami ellen harcoltunk, az volt, hogy egy jelentős szakaszán konkrétan nem lenne rakodóhely. Nem parkolóhely, hanem rakodóhely. Jeleztük a fővárosnak, hogy ez így nem lesz jó, mert ott van bolt, étterem, és így tovább. Mi lesz akkor? Két opció lehet. Az egyik, hogy a bringasávon fognak parkolni. A másik, hogy ha nem ott parkolnak, akkor bejönnek a kis utcákba, ahol szűkek az utcák, és nekik, akik rakodnak, is rosszabb: meghúznak egy másik autót, felállnak a járdára. Ez pont egy nagyon rossz megoldás. Rossz az üzleteknek, rakodóknak, gyalogosoknak, bringásoknak, minden közlekedőnek.

Nem tudom, mi lett a vége, hiszen ebbe hivatalosan nincs beleszólásunk. Én úgy gondolom, hogy a város működéséhez szükséges döntéseket meg kell hozni. Igen, itt lesz rakodás: itt élünk sokan, itt van rengeteg üzlet, de akkor ezt ki is kell szolgálni valamilyen módon. Ebben van kritikánk, de persze együtt dolgozunk a fővárossal és a kormánnyal is azon, hogy ezek az utak megújuljanak.

Nyolcadik.hu: Egyetlen utolsó kérdésünk maradt. Ha egy dolgot azonnal megváltoztathatnál a kerületben, mi lenne az?

Soproni Tamás: Hát, sok-sok ilyen van persze, de mondok olyat, ami Budapesten mindenkit érint. Abban az értelemben rendpárti vagyok, hogy legyen következménye a tetteinknek. Az bánt a legjobban, amikor nem tudunk megbüntetni egy kutyást, aki otthagyja a kutyája ürülékét, egy autóst, aki teljesen felállt a járdára, és szerencsétlen nénike nem fér el mellette, vagy egy drogost. Ha egy dolgot tehetnék varázspálcával, az lenne, hogy mindenki nézzen szembe a tettei következményeivel, és kapja meg a büntetését.

Ezek közül valamelyikhez elég egy jogszabály-módosítás, és ezeket kezdeményeztük is a kormánynál. Remélem, van nyitottság. Úgyhogy varázspálcám nincs, de nyomtatóm van, így szoktam leveleket írni a minisztériumoknak.