Rendőrségi passzív sztrájk: elég volt!

Aki ma nappal, vagy este végigsétál a nyolcadik kerület utcáin, nem a rend, tisztaság és a törvényesség megnyugtató auráját tapasztalja meg (ahogy Varsóban vagy Prágában), hanem a totális állami dezerciót. Budapest belső kerületeit, az egykor szebb napokat látott Józsefvárost elöntötte a húsbavágó, kontrollálatlan káosz. Zombiként dülöngélő, nyílt színen szerhasználó függők, agresszív és ittas hajléktalanok, valamint a visszaváltási rendszer farvizén felemelkedett, neandervölgyi stílusban területharcot vívó, MOL Bubi-tolvaj palackgyűjtő hordák uralják a köztereket. A polgárok pedig kétségbeesetten tárcsázzák a segélyhívót – ám a vonal végén nem a segítség, hanem a fásult, cinikus üresség kong.

A (beszámolók megélése szerint – szerk) a járőrök szisztematikusan tizenöt-húsz perces késéssel érkeznek meg, megvárva, amíg a dühöngő felek „lecsillapodnak” vagy odébbállnak, de az is mindennapos, hogy a lakossági bejelentések egyszerűen köddé válnak a bürokrácia útvesztőjében. Ne kerteljünk, nevezzük nevén a gyereket: megalapozott a gyanú, hogy a magyar rendőrség egy csendes, ki nem mondott, de annál pusztítóbb passzív sztrájkot folytat a fővárosban.

A törvény szerint az egyenruhásoknak tilos a sztrájk. De a hatalom elfelejtette, hogy az a valóságban nem lehet paragrafusokkal betiltani. Amikor a rendőr bérpapírja egy rossz vicc, amikor a megalázóan alacsony fizetésért cserébe a saját testi épségét kell kockáztatnia a flaszter mocskában, miközben a családja épp csak elvan, a rendszer törvényszerűen fellázad. Ha nem lehet transzparensekkel az utcára vonulni, hát tiltakoznak a munka szabotálásával: a szándékos lassúsággal, a látványos passzivitással. Ez a néma bojkott a fegyverük a tarthatatlan állapotok ellen.

Csakhogy ez a morális bérharc a tisztességes, adófizető lakosság túszul ejtésével jár. A polgár nem adományként utalja át a jövedelmét az államnak; a társadalmi szerződés értelmében adóforintjaiért cserébe joggal várja el a minimális személyi biztonságot. Amikor a rendőrség passzív ellenállásba vonul, a társadalmi szerződést tépi darabokra.

Eközben a Pikó András és Udvarhelyi Tessza fémjelezte, álhumanista, óbaloldali kerületvezetés bűnös tutujgatással, bűnözővédő attitűddel legitimálja ezt a fertőt, nagyon-nagyon perverz és szélsőséges szociális kísérleti laboratóriummá züllesztve Józsefvárost. A Tisza-kormány ígérete egy működő és emberséges Magyarország volt. Itt az idő, hogy ezt a gyakorlatban is bebizonyítsák! Követeljük a rendőri munka tisztességes megfizetését, és követeljük a tekintély helyreállítását. Elég volt a néma bojkottból, elég volt a liberális önkormányzati vakságból: rendet és biztonságot akarunk látni egykor csillogó és vibráló kerületünk és városunk utcáin, terein.