Pokoli hétköznapok: Bottal, betegen harcolnak a padokért szüleink, nagyszüleink

Siralmas állapotok uralkodnak a tömegközlekedési megállókban: a nehezen mozgó, beteg idős emberek képtelenek leülni megpihenni a buszra vagy villamosra várva. A padokat ugyanis kisajátították az ápolatlan, sokszor fertőző betegségekkel küzdő hajléktalanok. Sok szépkorú inkább el sem indul otthonról, mert a tömegközlekedés egy kész túlélőtúrává vált számukra.

Képzelje el, hogy minden egyes lépés kínszenvedés. A lábai alig bírják el a testét, a botjára támaszkodva, zihálva próbál eljutni az orvosi rendelőbe. Amikor végre elér a buszmegállóba, az utolsó ereje is elhagyja. Le szeretne ülni, de nem tud. A padon egy eszméletlen, mocskos, bűzlő alak fekszik, akinek a nyílt sebekkel teli, elüszkösödött lábát légyrajok dongják körül. Ez nem egy horrorfilm jelenete, hanem a keserű magyar valóság, amivel a legkiszolgáltatottabb korosztály szembesül nap mint nap.

A szépkorúak elkeseredettsége leírhatatlan. Sokan közülük súlyos szívbetegek, ízületi kopással vagy daganatos megbetegedésekkel küzdenek. Számukra öt perc egyhelyben állás is felér egy kínzással. Ennek ellenére kénytelenek a botjukra támaszkodva, remegő lábakkal végigvárni a járatokat, mert a várakozóhelyek higiéniai állapota minősíthetetlen.

Az utasokat elriasztja az elviselhetetlen vizelet-, alkohol- és rothadásszag. A vérrel, váladékkal és sárral beszennyezett ülőalkalmatosságokra a fertőzésektől félve senki nem mer leülni. Ráadásul az ittas, önkívületi állapotban lévő padlakók sokszor trágár szavakkal, vagy akár fizikailag is támadják a segítséget kérő időseket.

Miközben a jegyárak emelkednek, a kiszolgáltatott utasok védelme és a köztisztaság fenntartása láthatóan kudarcot vallott. Az idős emberek, akik egy életet átdolgoztak, most a társadalom szélére szorultak a saját lakókörnyezetükben. Sokan közülük inkább a teljes bezárkózást választják, és lemondanak a szükséges orvosi vizsgálatokról is, mert a megállókig vezető utat és a koszos padok látványát lelkileg és fizikailag sem bírják már elviselni.

Nagy-Pál Bálint