„Szokjunk hozzá, minden nagyváros ilyen!” Hát nem! – Tévhitek a Nyolcadikról, 1. rész
„Ilyen egy nagyváros, szokjunk hozzá. Zárd magadra az ajtót. A közterületet úgyis elfoglalják azok, akik máshonnan jönnek ide.” Ez a mondat minden józsefvárosi közterületi vita alatt megjelenik a kommentekben, és egyetlen dolgot állít tényként: hogy nincs mit tenni. Hát nem. Nagy-Britanniában például tizenegy éve van eszköz a helyi közterületi normaszegésre, amelyet idén tovább bővítettek – miközben a hajléktalanellátás pénzét is megemelték. Rend és segítség egyszerre. A félrenézés ugyanis nem humanizmus.
A komment, amit minden vita alatt olvasunk
Ha a Nyolcadikban szóba kerül egy tér, egy aluljáró vagy egy utcaszakasz állapota, néhány hozzászólás múlva megérkezik ugyanaz a válasz. Ilyen egy nagyváros, szokjunk hozzá. Zárd magadra az ajtót, este ne menj arra. A közterületet úgyis elfoglalják azok, akik máshonnan jönnek ide.
Ez a három mondat együtt jár, és van bennük annyi tapasztalat, hogy ne lehessen legyinteni rájuk. Egy dolgot viszont tényként állítanak: hogy ezen nincs mit tenni. Hát nem. Erre a mondatra van válasz, méghozzá abban a városban, amelyre a legtöbbet szoktunk hivatkozni.
Ezzel a sorozattal ilyen mondatoknak járunk utána: olyanoknak, amelyek a józsefvárosi közterületi vitákban megcáfolhatatlan igazságként hangzanak el. Megnézzük, mennyi igazság van bennük, és hol van a határuk. Az elsőnél kézenfekvő volt a kérdés: mit csinálnak azok a nagyvárosok, amelyekre hivatkozni szoktunk.
Mi az a PSPO
A Public Spaces Protection Order – magyarul nagyjából közterület-védelmi rendelkezés – a 2014-es Anti-social Behaviour, Crime and Policing Act alapján működik Angliában és Walesben. Az önkormányzat térképen kijelöl egy területet, és felsorolja, milyen magatartások tilosak ott. A rendelkezés megszegése a brit jogban bűncselekménynek minősül – a magyar rendszerben leginkább a szabálysértésnek feleltethető meg –, és helyszíni bírsággal, súlyosabb esetben bírósági pénzbüntetéssel jár. Az eszközről a brit parlament kutatószolgálata, a House of Commons Library ad rendszeres áttekintést.
A lényeg a méret. Egyetlen térre, egyetlen aluljáróra, egyetlen utcaszakaszra szól, ott, ahol a probléma évek óta ugyanaz. Országos tiltást senki nem vezet be miatta.
Működik? Használják!
A legerősebb állítás, amit felelősen meg lehet fogalmazni, nem az, hogy a PSPO bizonyítottan és mindenhol megoldotta a problémákat. Országos, egységes hatásvizsgálati adatbázis nem létezik. Amikor 2024 novemberében a parlamentben pont ezt kérdezték – mennyire hatékonyak a PSPO-k, és mi ennek a bizonyítéka –, a Belügyminisztérium válaszul egy 2023-as kutatásra hivatkozott, amely a rendőrök véleményét mérte a 2014-es törvény eszközeiről.
Ami viszont mérhető: az intézmény tizenegy év után is él, a brit önkormányzatok napi szinten használják, és a brit állam éppen most bővítette a hozzá tartozó jogköröket. Egy jogintézmény értékét gyakran ez mutatja meg a legjobban.
Bedford: így néz ki a gyakorlatban
A Londontól 80 kilométerre fekvő Bedford önkormányzata 2025 nyarán fogadott el új városközponti rendelkezést. A polgármester július 30-án hagyta jóvá, a rendelkezés szeptember 29-én lépett hatályba, és három évig érvényes. Nyilvános konzultáció előzte meg.
A tiltott magatartások listája konkrét: alkoholfogyasztás a kijelölt zónában, a másokat akadályozó vagy megfélemlítő koldulás, kábítószer árusítása és fogyasztása, agresszív kerékpározás és e-rollerezés a sétálóutcán, köpködés, közterületi vizelés, a parkolóházak lépcsőházainak parkoláson kívüli célú használata. A rendelkezés megszegése legfeljebb ezer font pénzbüntetéssel járhat.
Figyelemre méltó, hogy mi nincs a listán. Az „életvitelszerű tartózkodás” hiányzik róla, és az utcán alvás is. A rendelkezés magatartásokat büntet, emberi állapotot nem.
Amit a járókelő lát: a tábla
A rendszer a gyakorlatban egy kihelyezett táblán jelenik meg. „Ön Public Space Protection Order által védett területen tartózkodik” – ez áll a tetején, alatta piktogramokkal az, ami tilos, a talpánál pedig a jogkövetkezmény.
A Kent megyei táblákon például ezek szerepelnek: alkoholfogyasztás közterületen, ha az antiszociális viselkedéshez vezet; közterületi vizelés; köpködés; csoportosulás, ha az antiszociális viselkedéshez vezet; trágár vagy sértő beszéd; a közterület rendeltetésellenes használata; és a sátorozás vagy éjszakázás. A szankció: 100 font helyszíni bírság, vagy bírósági eljárás és legfeljebb 1000 font pénzbüntetés.
Ezek a tilalmak valósak. Folkestone, Hythe és Romney Marsh területén 2019 júniusa óta tiltott az engedély nélküli sátorozás, a közterületi vizelés és köpködés, valamint bizonyos utcákon az alkoholfogyasztás. A szomszédos Ashfordban a „trágár vagy sértő beszéd” tilalmát bíróságon is érvényesítették: egy férfinak 2022-ben összesen 1135 fontot kellett fizetnie azért, mert a városközpontban, gyerekek jelenlétében kiabált a rendőrökkel. Canterburyben a kitartó koldulás és a kiabálás szerepel a listán.
A táblán szereplő 100 font mellesleg jól mutatja a mostani változás nagyságát: idén nyárig ez volt a helyszíni bírság törvényi felső határa, ezt emelte az új törvény ötszáz fontra.
A két legtöbbet vitatott pont a listán a trágár beszéd és a sátorozás. Nálunk egyik sem újdonság.
A hangos, mást megfélemlítő fellépést a magyar jog ma is szankcionálja: a szabálysértési törvény 170. §-a a kihívóan közösségellenes magatartást, a 173. §-a a félelemkeltés céljából tett fenyegetést bünteti, súlyosabb esetben pedig a Btk. garázdaság tényállása lép be. Szabályozási hiányunk ezen a ponton nincs, legfeljebb a következetes alkalmazással van baj.
A közterületi éjszakázás pedig mindenhol szabályozott tevékenység. Kempingben is megszabják, meddig maradhat valaki, és milyen feltételekkel. Nehéz megindokolni, miért éppen egy aluljáró vagy egy kapualj lenne az a hely, ahol semmilyen szabály nem alkalmazható.
A brit állam idén kibővítette az eszközt
A 2026-os Crime and Policing Act a közterületi eszközrendszert több ponton megerősítette. A PSPO megszegéséért kiszabható helyszíni bírság felső határa százról ötszáz fontra emelkedett – derül ki a Belügyminisztérium 2026 májusában frissített tájékoztatójából.
Ugyanez a dokumentum rögzíti a konzultációs kötelezettséget is: az önkormányzatnak egyeztetnie kell a rendőrséggel, a rendőrségi biztossal, az érintett terület tulajdonosával vagy használójával és azokkal a közösségi szereplőkkel, akiket indokoltnak tart.
Egy tizenegy éves jogintézménynél ez a fajta bővítés árulkodó. Azt jelenti, hogy a brit jogalkotó a problémát ma is valósnak látja, és a helyi hatóságok kezében akarja tartani a válasz lehetőségét.
Amit a kritikusok mondanak – és amit érdemes komolyan venni
A rendszernek erős bírálói vannak. A Manifesto Club nevű polgárjogi szervezet a Crime and Policing Bill vitájához benyújtott beadványa szerint több mint kétezer PSPO van hatályban, 2022-ben 13 443 bírságot szabtak ki miattuk, és 43 önkormányzat magáncéggel végezteti a bírságolást – vagyis a bírságszedésnek üzleti érdeke keletkezik.
A beadvány szerint egyes rendelkezések olyan magatartásokat tiltanak, mint a koldulás, az utcán alvás, a csoportosulás vagy a hangoskodás, ami a szervezet megfogalmazásában a hajléktalanság tényleges kriminalizálásához vezet.
Ezt a kritikát nem lehet lesöpörni, és nem is kell. Egy olyan szabály, amely mellé csak bírságtömb jár, tényleg a legkiszolgáltatottabb embereket sújtja először. A kérdés az, mi áll a szabály mögött.
A félrenézés nem humanizmus
Van egy hallgatólagos feltevés a magyar közbeszédben: aki nem lép fel a közterületi normaszegéssel szemben, az emberséges. A gyakorlat mást mutat.
Az utcán élő, függő vagy mentálisan beteg emberek jelentős része nem azért marad ellátás nélkül, mert nincs hova mennie. Hanem azért, mert senki nem szólítja meg. A szociális ellátórendszer önmagától nem talál rá arra, aki egy padon alszik a Teleki téren. A találkozási pont sokszor éppen az, amikor a hatóság szembesíti a normaszegéssel: ekkor derül ki, hogy van-e iratja, van-e ellátása, kap-e gyógyszert, akar-e szállót.
Ez a szembesítés akkor ér valamit, ha nem egyedül a rendész áll ott. Szociális munkással, adott esetben mentálhigiénés szakemberrel együtt a fellépés belépő lehet a rendszerbe. Egyedül a bírságolás viszont annyit ér, hogy az illető odébb megy egy utcával.
A britek pontosan ezt a kettősséget építik. 2026. június 29-én hatályon kívül helyezték az 1824-es Vagrancy Actet, vagyis kétszáz év után megszűnt a hajléktalanság önmagában való büntethetősége. Ezzel egy időben célzott tényállásokat vezettek be a szervezett koldultatásra és a bűnelkövetési célú birtokháborításra, a hajléktalanellátás angliai költségvetését pedig 233 millió fonttal megemelve közel egymilliárd fontra vitték a 2025–2026-os pénzügyi évben.
Itt érdemes megállni egy pillanatra. Magyarországon ennek épp az ellenkezője történt: az Alaptörvény XXII. cikkének 2018-as kiegészítése tiltja az életvitelszerű közterületi tartózkodást, a szabálysértési törvény 178/B. §-a pedig szankcionálja, és ezt az Alkotmánybíróság 2019-ben alkotmányosnak találta. Nálunk tehát az állapot büntethető. A britek most épp ezt szüntették meg – miközben a konkrét magatartásokra erősebb eszközt adtak, és a segítségre több pénzt.
A vonatkozó brit szakmai útmutató egy mondatban foglalja össze a fellépés szabályát: az eszközök alkalmazásakor különös figyelmet kell fordítani a legkiszolgáltatottabbak helyzetére és szükségleteire.
Két kar, egyszerre. Az egyik a normát tartja fenn, a másik utat kínál kifelé. Külön-külön mindkettő kudarcot vall.
Attól ugyanis nem leszünk jó emberek, hogy az embert az út szélén hagyjuk hóban, fagyban, esőben, negyven fokban. És közben nem tesszük fel neki a kérdéseket sem, amelyekre a válasz az egészet eldöntené. Miért jobb neki a kapualj vagy a céltalan villamosozás, mint a szálló? Ha az ellátórendszerre panaszkodik, azon mit kellene változtatni ahhoz, hogy bemenjen? Tartós ellátásra van szüksége, mert fizikailag, egészségileg vagy mentálisan rászorul? Vagy egy szabadabb, rá szabott keret kellene, ahol egy civil szervezet nagyobb mozgástérrel foglalkozhat vele?
Ezek a kérdések ma nem hangzanak el. A hatósági fellépés hiányában senki nem kérdez, a lakosság pedig egy idő után az emberben látja a problémát. Ez a legrosszabb végkifejlet: a kérdezés elmarad, a düh megmarad, és az utcán élő ember lesz a céltábla.
Egy budapesti változat lehetne jobb is
A brit tapasztalat érdemi része az eljárás, amely a szabály mögött áll. Egy hazai modell akkor működne, ha a tiltás és a segítség ugyanabban a rendelkezésben szerepelne. Minden helyi szabályhoz kötelezően hozzá lehetne kapcsolni:
- nyilvános helyzetértékelést arról, mi a konkrét probléma az adott helyen;
- lakossági konzultációt;
- rendészeti és rendőrségi adatokat a bejelentésekről;
- szociális szakértő bevonását;
- pontosan körülírt tiltott magatartást, személyek csoportjának megnevezése nélkül;
- és a kérdéseket, amelyeket a helyszínen fel kell tenni: mire lenne szüksége, mi tartja vissza az ellátástól;
- kötelező időszakos felülvizsgálatot;
- és kötelező segítségnyújtási protokollt: ki megy ki a rendésszel, mit ajánlanak fel a helyszínen, és hova kerül be az, aki elfogadja.
Ez a nyolc pont az, ami egy közterületi szabályt kezeléssé tesz. Kemény fellépés és kinyújtott kéz ugyanabban a mondatban.
Hát nem – három részre bontva
Három részre bontható az a bizonyos hozzászólás. Az elsőben van igazság, a másik kettő megbukik a brit tapasztalaton.
Az első fele igaz: a nagyvárosokban tényleg vannak ilyen utcák. A 2025 decemberével záruló évben a brit megkérdezettek 39 százaléka tapasztalt vagy látott antiszociális viselkedést a saját lakókörnyezetében, és a leggyakrabban említett problémák ismerősek lesznek a Népszínház utca környékéről is: a járművekkel kapcsolatos rendzavarás, az utcán csoportosuló emberek, valamint a kábítószer-használat és -kereskedelem.
A második fele döntés kérdése. Nagy-Britanniában például a válasz tizenegy éve ugyanaz: legyen az önkormányzatnak eszköze fellépni egy konkrét helyen. A brit állam idén ezt az eszközt kibővítette, a bírsághatárt megötszörözte, a konzultációs kötelezettséget pedig fenntartotta. Az ajtó magunkra zárása a köztér átengedését jelenti, és a brit jogalkotás éppen ez ellen dolgozik.
A harmadik fele a legkényesebb. A bedfordi rendelkezés magatartásokat sorol fel: alkoholfogyasztás a kijelölt zónában, megfélemlítő koldulás, drogfogyasztás, köpködés, közterületi vizelés. Nincs benne, hogy ki honnan érkezett, és az sincs, hogy kinek van lakcíme a városban. Ez pontosan az a garancia, ami egy ilyen szabályt működőképessé tesz: akit nem érint a felsorolt magatartás, azt a szabály sem érinti.
Miért számít ez a Nyolcadikban
Józsefváros problémái nem ugyanazok, mint a XII. kerületéi. A Népszínház utca esti forgalma nem ugyanaz az ügy, mint egy kertes utcáé a Tisztviselőtelepen. Eszköz papíron nálunk is van: a kerületnek saját rendelete szól a közösségi együttélés alapvető szabályairól, közigazgatási bírsággal. Ez a rendelet viszont az egész kerületre egyformán szól. Nem lehet vele térképen kijelölt zónára szabott, három évre szóló, kötelező konzultációval, felülvizsgálattal és segítségnyújtási protokollal együtt járó szabályt alkotni. A brit eszközből éppen ez az eljárási keret hiányzik nálunk, és ebből a hiányból lett az a hiedelem, hogy a helyzet megváltoztathatatlan.
A brit modell legfontosabb tanulsága az az eljárás, amely megengedi egy helyi közösségnek, hogy kimondja: ez a konkrét tér évek óta problémás, megnéztük az adatokat, meghallgattuk az itt lakókat, és most célzott szabályt hozunk rá – felülvizsgálattal és segítséggel együtt.
A rend és a szolidaritás ugyanannak a feladatnak a két fele. A köztér használhatóságát számon kérni annak jár, aki ott él és dolgozik. A kezet nyújtani annak jár, aki az utcán maradt. Egyik sem váltható ki a másikkal, és egyik sem hagyható el.
Ez a rész nem érzelmi kérdés. A rendezetlen közterület mérhetően viszi le a környék ingatlanárait, erről külön cikkben írtunk: a belső pesti kerületek közül a Nyolcadikban a legalacsonyabb a lakások négyzetméterára. Aki itt lakást vett vagy örökölt, annak a vagyona is azon múlik, hogy a saját utcája használható-e.
Te melyik józsefvárosi téren vagy utcaszakaszon vezetnél be ilyen célzott, felülvizsgálható helyi szabályt? És melyik az a mondat, amit a következő részben cáfoljunk meg? Írd meg kommentben.
A Gettónapló posztja, amely a témára felhívta a figyelmet: