Csütörtöki forgalomkorlátozások Budapesten
2026. augusztus 13-án rendezvények miatt több budapesti kerületben is ideiglenesen megváltozik a forgalmi rend – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.


2026. augusztus 13-án rendezvények miatt több budapesti kerületben is ideiglenesen megváltozik a forgalmi rend – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya büntetőeljárásban vizsgálja az Óbudai-szigeten augusztus 8-án tartott koncerten tapasztalt rosszullétek körülményeit – számolt be a police.hu.

Labdarúgó-mérkőzés miatt 2026. augusztus 14-én 14 és 22 óra között ideiglenes megállási tilalom lép életbe Budapest XIX. kerületének több utcájában – számolt be a police.hu.

Budai Edit augusztus 12-én egy IV. kerületi üzletből indult haza, de XV. kerületi tartózkodási helyére nem érkezett vissza – keresik a rendőrök.

Lakatos Dzsesszika Antónia augusztus 10-én egy X. kerületi bevásárlóközpontból nem tért haza, és azóta ismeretlen helyen tartózkodik.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) idén is egyenruhás és civil ruhás állománnyal, valamint holland, francia, szlovák és brit vendégrendőrök közreműködésével biztosítja a Sziget Fesztivált, amelyre a Prevenciós Ponton új, élményalapú programokkal is készülnek.

Botos Rebeka Erika augusztus 11-én, délelőtt 10 óra körül tűnt el XVII. kerületi tartózkodási helyéről, és azóta is ismeretlen helyen van.

2026. augusztus 12-én a Sziget Fesztivál és egy rendezvény előkészülete miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest I., II. és III. kerületében – számolt be a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Az 52 éves K. Ferencet kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt vette őrizetbe a rendőrség, és kezdeményezték letartóztatását – számolt be a police.hu.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XV. Kerületi Rendőrkapitánysága körözést adott ki a 2026. augusztus 11-én ismeretlen helyre távozott Mihá Dzsenifer ügyében.

Válaszd ki, mihez járulsz hozzá. A beállításokat később is módosíthatod az adatkezelési tájékoztató Sütik fejezetében.
Ezek nélkül az oldal nem működik: bejelentkezés fenntartása, biztonsági funkciók és a süti-döntésed megjegyzése. Jogalap: jogos érdek.
Google Analytics – megmutatja, hány olvasó jár az oldalon és mely cikkek népszerűek. Ez alapján tudjuk fejleszteni a Tyűhát. Jogalap: a te hozzájárulásod.
Facebook Pixel a hirdetések méréséhez, valamint a cikkekbe ágyazott YouTube-videók és Facebook-posztok megjelenítése. Jogalap: a te hozzájárulásod.
A hozzájárulásod 6 hónapig érvényes, és bármikor, következmények nélkül visszavonható. Bővebben: adatkezelési tájékoztató.