Feltehetően II. világháborús gránátot vittek el a Duna-partról
A Budapesti Rendőr-főkapitányság robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés bűntett gyanúja miatt nyomoz, miután a Nagytétényi út közelében a Duna iszapjából előkerült, feltehetően II. világháborús tüzérségi gránát a bejelentés és a rendőrök kiérkezése között eltűnt.

Augusztus 10-én egy férfi személyesen jelezte a BRFK XXII. Kerületi Rendőrkapitányságon, hogy a Nagytétényi út és a Tóth József utca közelében, az alacsony vízállás miatt láthatóvá vált Duna-meder iszapjában rozsdás, lövedékszerű tárgyat talált, amelyről fényképeket is készített. A helyszínre érkező rendőrök a tárgyat már nem találták meg, csupán helyét azonosították. A rendelkezésre álló adatok alapján feltételezhető, hogy valaki időközben elvitte. A bejelentő fotói alapján nem zárható ki, hogy II. világháborús tüzérségi gránátról van szó; az ügyben a rendőrség szakértőt rendelt ki, kamerafelvételeket elemez és tanúkat keres.
A rendőrség nyomatékosan figyelmeztet: aki megtalálta vagy magához vette a tárgyat, semmiképpen ne mozgassa, ne kísérelje meg szétszerelni vagy elszállítani! Ha valóban robbanótestről van szó, az súlyos, akár halálos sérüléseket okozhat. Ilyen esetben haladéktalanul hívja a 112-es segélyhívót, és kövesse a hatóságok utasításait. A több évtizede vízben vagy földben fekvő robbanóeszközök ma is veszélyesek lehetnek, kezelésük kizárólag tűzszerész szakemberek feladata.
A rendőrség a lakosságot általánosan is óvatosságra inti: az alacsony vízállás miatt a Duna medréből különféle tárgyak kerülhetnek elő, amelyeket ne mozdítsanak el, ne vigyenek magukkal, és lehetőség szerint ne érintsenek meg. Ha egy talált tárgy veszélyesnek vagy robbanószernek tűnik, biztonságos távolságból azonnal tegyenek bejelentést a 112-en.
Forrás: police.hu: Feltehetően II. világháborús robbanótestet vittek el a Duna-partról – a rendőrség segítséget kér

