A Keleti szélén az oázis: Derby büfé

Ilyen hely a Derby Büfé, ez a százévesnél is idősebb, különös zárvány kerületünkben, negyedeink szélén, a Baross tér 6. szám alatt, srégen szemben a Keleti pályaudvar monumentális, kormos épületével. Nevét még a régi, porba veszett lóversenypályáról kapta, s talán ezért maradt meg benne valami a hajdani ügetők izgalmából, a vesztesek és nyertesek utolsó, közös menedékéből. Az egykori idomárok és hajtók levezető helye ma már eklektikus retró kocsma, ahol a huszadik század megfakult romantikája makacsul ellenáll az időnek.

Ha belépsz ide, nemcsak remek sör illata csap meg, hanem maga a megkerülhetetlen múlt. A sarokban egy régi zenegép ontja magából a dallamokat: a hetvenes évek slágereitől egészen a Metallica nehéz akkordjaiig terjed a repertoár, s a gép ritmikus zümmögése végigkíséri a délutáni merengéseket. A kínálat nem a budai úri szalonok finomkodását idézi, mégis szigorú rendet tart ebben a pályaudvar menti forgatagban.

A Derby ugyanis makacsul őrzi a maga polgári méltóságát: tudatos árazásával patikamérlegen méri ki, kit enged be a falai közé. Ide nem lehet betérni néhány húszforintosért mért, gyanús kannás borra; a nívósabb Bernard sörök és a minőségi párlatok ára észszerű, de határozott falat húz a külvilág és a belső béke közé. Ez a láthatatlan, mégis áthághatatlan szűrő távol tartja az olcsó mámort kereső, kétes szándékú és büdös elemeket, tisztességes menedéket nyújtva azoknak, akik nem a züllést, hanem a polgári nyugalmat keresik.

Így alakul ki a hely sajátos, mégis tiszteletreméltó szimbiózisa. A pult melletti könyöklőknél békésen megférnek egymás mellett a sárga autóikból egy gyors feketére vagy kisfröccsre kimenekülő, sokat látott budapesti taxisok, és a közeli Puskás Aréna meccseire igyekvő, hangos, de itt megnyugvó fociszurkolók. Melléjük pedig, mint egy modern Bábelben, kíváncsian csatlakoznak a szomszédos, új IntercityHotel csillogó falaiból merészen átlépő külföldi vendégek, akik a steril szállodai kényelem helyett az igazi, hamisítatlan pesti valóságot keresik.

A törzsvendégek – akiket a hely szelleme csak „Derby-kezelt páciensekként” emleget – így csendben és biztonságban osztoznak a tér békéjén az utazókkal. A küszöb felett még ott virít a régi, nosztalgikus neonfelirat, bár a kinyitható napernyők ma már részben eltakarják a világ elől. Amikor a délutáni napfény áttör a Baross tér porfelhőjén, s megvilágítja a talponálló kopott bútorait, az ember megérti: a Derby nemcsak egy kocsma. Ez egy darabka rögzített idő, ahol a múlt század nyolcvanas éveinek életérzése még mindig életben van, s ahol minden pohár sör mellett egy kicsit közelebb kerülünk önmagunkhoz.