Nem egy ügy van. Egy módszer van. És már nem csak a szélsőjobb használja
Évekig egyszerű volt a képlet: a hajléktalanok elzavarását a szélsőjobb követelte, a szélsőjobb szavazói tapsolták meg, a többi párt meg – ha mást nem – legalább hallgatott.
Ez most véget ért. Ma már baloldali polgármesterek jelentik be a razziát, felkiáltójellel, saját fényképpel, hashtaggel. Nem azért, mert meggyőzte őket valaki. Azért, mert megszámolták a kommenteket.
Nem eszme ez, hanem számítás. Aki ma emberségről beszél a saját kerületi Facebook-csoportjában, az kap kétszáz dühös hozzászólást. Aki azt írja, hogy „rendet teszünk”, az kap ezer lájkot. Ennyi az egész, ilyen olcsó. Egy politikai közösség, amelyik a szolidaritásból csinált magának identitást, két nyár alatt eldobta, mert nem érte meg szavazatban.
A Duna-parton három rendőr áll két ember fölött, akik egy padon ülnek. Máshol kunyhókat bontanak negyven fokban. Megint máshol razziának hívják, hogy öt embert kitesznek egy üres épületből. Külön hírek, külön kerületek, külön pártok – és ugyanaz a mondat mindegyik alatt: tűnjenek el a szemünk elől.
Nézzük meg pontosan, mit csinálunk.
Megbüntetjük azt, aki az utcán iszik. Nem azt, aki iszik – azt, akinek nincs hova bemennie inni. A teraszon fröccsöző ember kikapcsolódik, a fesztiválon tántorgó fiatal élményt szerez. Ugyanaz a folyadék, más a fal körülötte. Egyedül a fal dönti el, hogy szórakozás-e vagy szabálysértés.
Aztán jön a bírság. Ötvenezer forint annak, akinek nincs ötven forintja. Nem fizeti ki, ezért közérdekű munka. Azt sem tölti le, mert nincs lakcíme, nincs papírja, nem kapja meg az értesítést. Ezért elzárás. Így lesz egy sörből fogva tartás. Senki nem hozott törvényt arról, hogy a szegénység bűncselekmény. Egyszerűen csak kiszámoltuk.
Lebontjuk a kunyhókat. Mindig van rá jó indok: rendezettebb lesz a környék, helyreáll a lakók biztonságérzete, szabálytalanul épült. Csak azt nem mondjuk ki, mi megy a buldózer alá. Nemcsak deszka és nejlon: a papír, amivel el lehetne intézni a nyugdíjat. A gyógyszer. A fénykép a gyerekről. A takaró, ami novemberben kellene. Tíz perc alatt elvész, amit három év alatt kapart össze a semmiből – aztán másnap kezdi elölről, kétszáz méterrel arrébb. Nem szűnt meg semmi. Arrébb ment.
És közben szidjuk őket. Ez a legolcsóbb rész, ez ingyen van. Kristályosok, drogosok, alkeszek, csövesek. Honnan tudjuk? Van lelet? Volt orvos? Nem. Elég egy borosta, egy lesült arc, egy szatyor. A kommentmező fél másodperc alatt felállít egy diagnózist, amihez a valóságban vizsgálat kellene – és nem azért, mert tudni akar valamit, hanem mert felmentést akar. Aki egyszer kimondta, hogy „ez úgyis csak egy drogos”, annak onnantól nem kell rosszul éreznie magát attól, ami vele történik.
És ha igaz? Ha tényleg függő? Akkor beteg. Arra elvonó van, terápia, szociális munkás, évek türelme – nem rendőrautó, ami lépésben tolja ki a park végéig. A belvárosi lakásban kokainozó fölött nem áll három rendőr. Ugyanaz a szer, más a cím, és ettől lesz az egyikből kezelés, a másikból intézkedés.
Vegyük észre, mi az igazi bűn ezekben a történetekben.
Nem az ivás, mert azt fél ország csinálja.
Nem a szemetelés, mert egy fesztivál után térdig ér a szemét.Nem a szag, mert a metrón nyáron mindenki büdös.
Nem a hangoskodás, mert éjjel kettőkor a belváros ordít.
A bűn az, hogy látszik. Hogy nem tud eltűnni időben. Hogy ott van, ahol te is vagy, és emlékeztet valamire, amit nem akarsz tudni: közted és közte nem az erény van, hanem három hónap. Egy betegség, egy válás, egy elbocsátás.
Ezért nem elég elzavarni, szidni is kell. Mert ha ő rossz ember, akkor te biztonságban vagy. Ha csak szerencsétlen, akkor te is jöhetsz.
AMIT MI RENDNEK HÍVUNK, AZ NEM AZ, HOGY MEGOLDÓDOTT VALAMI. AZ, HOGY NEM LÁTJUK.
Ezért nem elég ma már leváltani azt, aki gerjeszti. A gyűlölet nem fentről jön: alulról érkezik, és fent csak beteljesítik. A politikus nem vezet, hanem követi a legrosszabbat abból, ami írva van róla – és pontosan ezért mindegy, milyen színű a zászló az ünnepi beszédein.
Egyetlen dolgot kérek, és ez nem ideológia, hanem számtan. Aki elvesz egy fedelet, mondja meg, mit ad helyette. Hova ment az az öt ember? Hol alszik ma éjjel az, akinek délelőtt lebontották a kunyhóját? Kapott bármit? Szállót, lakhatási programot, egy szociális munkást, egy telefonszámot?
Ha van rá válasz, írjátok meg, és bocsánatot kérek.
Ha nincs, akkor ne hívjuk rendteremtésnek.
Nevezzük annak, ami: takarításnak. És vegyük tudomásul, hogy a szemétnek ebben a hasonlatban van arca, neve és születési dátuma.