Tekintsünk a Körúton kívülre! Kliensmenedzserekkel és kényszerrel tüntette el Rotterdam az utcán alvókat

Reggel hét óra, a Van Brienenoord-híd alja. 2009 augusztusában a holland közigazgatási szaklap, a Binnenlands Bestuur riportere egy terepmunkással járta végig Rotterdam alvóhelyeit: hidak és felüljárók alját, elhagyott kikötői bódékat, bozótos foghíjtelkeket. A híd alatt egy Karel nevű férfi aludt, a lap szerint egyike annak a nagyjából ötven embernek, aki akkor még a szabad ég alatt éjszakázott a városban. Néhány évvel korábban még körülbelül háromszázötvenen voltak. Ők csak a jéghegy csúcsát jelentették: a szállókon, éjjeli menedékekben és ismerősöknél meghúzódó hajléktalanokkal együtt Rotterdam 2006-ban nagyjából 2900 emberrel számolt.

Ez a szám azóta a hajléktalanpolitikai viták egyik visszatérő hivatkozása, és joggal. Érdemes viszont megnézni, mi állt mögötte, mert a rotterdami eredményt nem egy ötlet hozta, hanem egy drága, sokszereplős, kényelmetlen döntéseket is vállaló rendszer – amelyet aztán a város sem tudott változatlan erővel fenntartani.

Egy ember, egy terv, egy felelős

A holland kormány és a négy nagyváros, Amszterdam, Rotterdam, Hága és Utrecht 2006. február 7-én indította el közös cselekvési tervét (Plan van Aanpak Maatschappelijke Opvang). A célt számokban rögzítették: a négy városban becsült 10 150 hajléktalan ember mindegyikének – ebbe az utcán alvók mellett a szállókon, éjjeli menedékekben és ismerősöknél élők is beletartoztak – egyéni tervet kell kapnia, és közülük minél többen jussanak el oda, hogy legyen tartós lakhatásuk, rendszeres legális jövedelmük és stabil kapcsolatuk egy segítővel. Ezt nevezték „stabil mixnek”, és csak akkor számolták eredménynek, ha legalább három hónapig kitartott.

A terv két lábon állt. Az egyik a személyre szabott megközelítés: mindenki kapott egy kliensmenedzsert, aki egy integrált terv alapján összefogta az ügyeit. A másik a „zárt lánc”: a pszichiátria, a szenvedélybeteg-ellátás, az adósságrendezés, a szociális iroda, a lakásszövetkezetek, a rendőrség és az ügyészség a város irányításával egy asztalnál ült. Rotterdamban egyetlen központi bejárat volt (Centraal Onthaal), ahol felmérték, kinek mi kell. Az egyéni tervet egy városi elnökletű bizottság hagyta jóvá, amelyben a pszichiátriai, az addiktológiai és a szállásadó intézmények közösen vállaltak kötelezettséget, a haladást pedig a városi egészségügyi szolgálat (GGD) munkatársai követték. A GGD rotterdami programvezetője, Marijke de Vries 2009-ben úgy foglalta össze a módszert, hogy minden problémához egyszerre nyúlnak hozzá, és egy segítő koordinátorként és coachként fogja össze a többit.

Ehhez épületek is kellettek. Rotterdam 26 új ellátóhelyet tervezett, a legkönnyebb fokozatban önálló lakást, ahol a segítők csak rá-rápillantanak a lakóra, a legnehezebben védett lakhatást éjjel-nappali felügyelettel. 2010 végére ezekből 22 működött.

Olcsó nem volt. A négy város programjának költségét 175 millió euróra becsülték, ennek kétharmadát az állam állta. Rotterdamban az intenzív személyes kíséret átlagosan 35 ezer euróba került fejenként.

Amit elértek

A rotterdami 2900 ember többsége függő volt, és pszichiátriai előzménnyel élt. 2009 végére 2989 ember kapott egyéni tervet, 2010 végére 3634. A stabil mixet 2010 végéig 2108 ember érte el, vagyis a tervvel rendelkezők 58 százaléka. A négy városban együtt 12 436 ember került be a programba – több, mint amennyivel 2006-ban egyáltalán számoltak –, és 7476 jutott el a stabil állapotig.

A megelőzés is működött. Rotterdamban 2005 és 2010 között 27 százalékkal csökkent a lakásszövetkezeti kilakoltatások száma. A börtönből szabadulók közül csak néhány százalék jelent meg egy hónapon belül a hajléktalanellátásban, mert a szabadulás előtt elintézték az igazolványt, a jövedelmet és a szállást. A város saját adatai szerint a célcsoport bűnelkövetése háromnegyedével esett vissza, és a kábítószer-használattal járó közterületi zavarás is mérséklődött.

A kényszer

A rotterdami modell legvitatottabb eleme az volt, amit a legsúlyosabb csoporttal tett. Akik egyszerre voltak függők és súlyos pszichiátriai betegek, azokat bírói engedéllyel (rechterlijke machtiging) kényszerkezelésre vitték egy klinikára a Drenthe tartománybeli Beilenbe, távol a várostól és a díleres közegtől. De Vries szerint a nyugodt környezetben végre stabilizálni lehetett az állapotukat, felállítani a diagnózist, beállítani a gyógyszerelést, és ezek az emberek meglepően gyorsan összeszedték magukat.

Akik kimaradtak

A program nem mindenkinek szólt. Az intenzív kíséretet Rotterdam „regionális kötődéshez” kötötte: csak az kapott belépőkártyát a szállásokra, aki igazolni tudta, hogy az előző három évben legálisan a városban élt. Az illegálisan tartózkodók és a hajléktalan kelet-európaiak még az éjjeli menedékbe sem juthattak be, hacsak nem vállalták a hazatérést. Az Üdvhadsereg (Leger des Heils) bírálta ezt; De Vries azzal védekezett, hogy ez volt az ára a nagyvárosok és a kormány közötti alkunak.

Az indulás motivációja sem a könyörület volt. A programot a Leefbaar Rotterdam kezdeményezte, akkor a városvezetés tagja, és elsősorban a zavarást akarta visszaszorítani. Vos szerint a párt alpolgármestere, Marianne van den Anker hamar a szívügyének tekintette a hajléktalanokat, kávézott velük, bejárt az éjszakai szállásokra. Az árnyoldalt is ő mondta ki: a hajléktalan emberek már nem illettek bele az utcaképbe, egy hajléktalan utcazenész például azért veszítette el az engedélyét, mert a rendőrség szerint túl ápolatlannak látszott.

Maradt egy csoport is, amellyel a rendszer nem boldogult. 2009 végére a város az utolsó kétszáz embert is fedél alá akarta vinni; Vos nevetve rázta a fejét, amikor erről kérdezték. Egy függő férfiról mesélt, akinek lakást szereztek, leállt a szúrással, újra találkozott a szüleivel – aztán annyira zavarta a szomszédokat, hogy két év után vissza kellett mennie az utcára, intézménybe pedig nem lehetett bevinni. A Trimbos Intézet 2010-es jelentése ugyanezt a „maradék csoportot” írja le: rendkívül erőszakos vagy súlyosan viselkedészavaros embereket, és olyanokat, akik nem bírják a csoportos lakhatást.

Mi lett belőle

A 2010-es összesítő már lassulást mutatott: Rotterdamban abban az évben 337-en értek el stabil állapotot, szemben a 2008-as 742-vel és a 2009-es 800-zal. A Trimbos szerint egyre nagyobb súlyt kapott a maradék csoport, a megszorítások miatt pedig Rotterdam nem tudta megépíteni az összes kísért lakhelyet, amelyet pszichiátriai problémákkal küzdő fiataloknak tervezett. A terv 2014 elején hivatalosan lejárt.

Országosan közben megfordult a trend. A holland statisztikai hivatal (CBS) szerint 2009-ben 17 800, 2018-ban már 39 300 hajléktalan ember élt az országban, a 18–30 évesek száma megháromszorozódott. Az Üdvhadsereg okként azt nevezte meg, hogy a szállásokról nehezebb továbblépni, kevesebb a védett lakhatási hely, és leépültek a pszichiátriai férőhelyek.

2018-ban a rotterdami számvevőszék kemény jelentésben (Niet thuis geven) állapította meg, hogy a város nem teljesíti gondoskodási kötelezettségét: a hajléktalanok túl sokáig ragadnak az éjjeli menedékben, a megelőzés nem elég hatékony, és a város rendszeresen elutasítja a máshonnan érkezőket meg azokat, akiknek nincs pszichiátriai problémájuk. A számvevőszék azt javasolta, hogy több embert költöztessenek közvetlenül önálló lakásba, mozgó támogatással (Housing First). Öt évvel később, 2023-ban arról írt, hogy történt javulás: a város tágította a hozzáférés feltételeit, bevezette a Housing Firstöt, a lakásszövetkezeti kilakoltatások száma pedig a 2016-os 682-ről 2022-re 53-ra esett. A javaslatok közül viszont főleg azokat valósította meg, amelyek a meglévő gyakorlatot erősítették, más megközelítésre nem váltott.

És Budapest?

Magyarországon a rotterdami eszköztár egy része már megvan, csak fordított sorrendben. Az Alaptörvény 2018 óta tiltja az életvitelszerű közterületi tartózkodást, a rendészeti oldal tehát adott. Az egészségügyi törvény alapján a bíróság ma is elrendelheti egy pszichiátriai beteg kötelező intézeti gyógykezelését, ha mentális zavara miatt veszélyezteti a saját vagy mások életét, testi épségét, és a szükségességet harmincnaponként felül kell vizsgálni.

Ami hiányzik, az a lánc többi szeme. Budapesten 2010 óta több pszichiátriai osztály is bezárt (a Merényi és a Bajcsy-Zsilinszky kórházé, valamint a pomázi), az orvoshiány miatt pedig a betegek lelkiismeretes követésére sokszor nincs idő – írta a Telex idén áprilisban. A World Habitat 2023-as magyarországi jelentése szerint a hazai hajléktalanellátás nem kapcsolódik be az egészségügy és a szociális lakhatás rendszerébe, és hiányoznak azok az eszközök, amelyekkel ki lehetne lépni a hajléktalanságból; a szerzők külön követési és esetkezelési rendszert sürgetnek (World Habitat, 2023, PDF). Vagyis nincs elég hely, ahová be lehet vinni valakit, nincs koordinátor, aki a kezelés után is követi, nincs lakás, ahová tovább tud lépni, és a pszichiátria, az addiktológia, a szociális ellátás meg a lakásügy nem ül egy asztalnál.

Józsefvárosban ez a vita régóta két rossz véglet között ingázik. Kocsis Máté polgármestersége idején népszavazással akarták betiltani a közterületen élést; a szavazás érvénytelen lett, a helyiek szerint pedig a hajléktalan emberek egy része egyszerűen átköltözött a szomszéd kerületekbe. A 2024-es önkormányzati választás előtt a helyi Fidesz a hajléktalanságot és az ellátó civileket gúnyos jelszavakkal tette kampánytémává. A másik oldalon könnyű elkényelmesedni abban, hogy minden szigor eleve gyanús, és hogy az ellátás már attól jó, hogy létezik.

Rotterdam 2006-ban egyik csapdába sem esett bele. Egy kerület persze egyedül nem lehet Rotterdam: ott a város és az állam közösen tett bele 175 millió eurót, és a pszichiátriai, addiktológiai ellátás Magyarországon sem kerületi hatáskör. Azt viszont egy kerület is el tudja kezdeni, ami kevés pénzből is megy: név szerint tudni, ki él az utcán, mindenkihez rendelni egy felelős segítőt, asztalhoz ültetni a fővárost, a kórházakat és a rendőrséget, és úgy nyitni új ellátóhelyet, hogy a szomszédok előbb hallják a tervet, mint a pletykát.

Források: Binnenlands Bestuur, 2009. augusztus 28.; Trimbos-instituut: Monitor Plan van Aanpak Maatschappelijke Opvang, 2010-es jelentés (PDF); Plan van Aanpak, kormánylevél a holland parlamentnek, 2006. február 7. (PDF); NOS, 2019. augusztus 23.; Binnenlands Bestuur, 2018. május 9.; Binnenlands Bestuur, 2023. október 20.; Rekenkamer Rotterdam, 2023 (PDF); Magyarország Alaptörvényének hetedik módosítása, Magyar Közlöny, 2018. június 28. (PDF); 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről; SZTE: A pszichiátriai gyógykezelés sajátos szabályai; Telex, 2026. április 4.; World Habitat: Lakhatásalapú megoldások – Magyarország, 2023 (PDF); Telex, 2023. október 27.; hvg.hu, a józsefvárosi népszavazásról. Képek: Unsplash, Wikimedia Commons.