A 20. századi magyar próza egyik legnagyobb alakja a szatmári Csécsén született 1879. június 29-én. Pályája kezdetén a Debreczeni Ellenőrnél segédszerkesztőként dolgozott, Kisújszálláson óraadóként tanított, majd Budapesten minisztériumi és statisztikai hivatali állások után 1903-tól 1908-ig Az Ujság munkatársa volt. Áttörését a Hét krajcár című elbeszélés hozta meg 1908-ban, amelyet Ady Endre is elismeréssel fogadott. Hamarosan a Nyugat prózarovatának egyik meghatározó szerzője lett; a folyóirat prózai részét 1929 és 1933 között szerkesztette is.
Regényeiben – köztük a Nyugatban 1909 végétől folytatásokban közölt Sárarany és az 1911-es Isten háta mögött – a vidéki és a városi Magyarország társadalmi valóságát mutatta be kendőzetlenül. Az 1918–19-es forradalmakban vállalt szerepe miatt egy ideig kiközösítették, ám termékenysége nem csökkent: a húszas–negyvenes években történelmi regények, önéletrajzi művek és olyan újszerű alkotások születtek, mint a Pillangó (1925), A boldog ember (1935), az Életem regénye vagy a Rózsa Sándor a lovát ugratja (1941). Élete utolsó éveiben, 1939-től a Kelet Népe című folyóiratot szerkesztette.
Budapesten hunyt el 1942. szeptember 5-én. A NÖRI nyilvántartása szerint a Fiumei úti sírkert 34. parcellájában nyugszik; sírja 2001 óta védett, 2002-ben posztumusz Magyar Örökség díjban részesült.
Kapcsolódó szócikkek
| Kapcsolódó helyek | Fiumei úti sírkert (Kerepesi temető) |
|---|
Források
- NÖRI Nemzeti Sírkert – Móricz Zsigmond: https://intezet.nori.gov.hu/public/nemzeti-sirkert/budapest/fiumei-uti-temeto/moricz-zsigmond
Utoljára frissítve: 2026. szeptember 29.